Héjja Péter maratonnal debütál

A szentesi Héjja Péter eddig még nem indult egyetlen futóeseményen sem. Most elhatározta magát, és nem mondhatni, hogy elaprózná. Mindjárt a BSI MaratonFüreden debütál, 42 kilométeren, a 4. BSI Balaton és FélBalaton Szupermaraton keretében.

- Úgy állsz rajthoz egy maratonon, hogy korábban még nem versenyeztél.

- Egyáltalán nem indultam semmilyen futóversenyen sem, most fogok debütálni. Talán kicsit furán hangzik elsőre, hogy egyből a 42 kilométeres klasszikus távon kezdem a versenyzést, de most határoztam el magam igazán. Kocogok már jó ideje, de igazából csak magamnak futok, valahogy mindig elmaradtak az ilyen megmérettetések. Sokszor szerettem volna már benevezni, megpróbálni, de ezek elmaradtak. Most gyorsan be is fizettem a nevezési díjat, nehogy meggondoljam magam. Futottam már félmaratoni távokat, igaz nem versenyen, úgyhogy azért nagyjából tudom, mire számíthatok.

- Hogyan jött a futás az életedbe?

- Olyan 5-6 éve kocogok rendszeresen kisebb-nagyobb távokat. Viszonylag aktív életmódot éltem előtte is, a mozgás szeretete meghatározó számomra. A sziklamászástól kezdve az úszásig, a kerékpározástól a jégkorongozásig sok mindent szeretek. Például a Szentesi Sügérek nevű amatőr hokicsapat tagja vagyok. Tavaly elkészült Szentesen egy kisebb fedett jégpálya, ott szoktunk heti kétszer jégkorongozni. Ez is inkább baráti dolog, bajnokságban még nem is indulunk. Szóval egyszerűen hobbim a mozgás. A futást azért szeretem, mert jól kikapcsol, hátra tudom tenni magam mögött a napi problémákat, az ügyes-bajos dolgokat és csak a futás van akkor. Feltölt, jobban érzem magam utána. Az is jó, hogy mindig bizonyítani kell magam számára is, hiszen minden távot le kell győzni, benne önmagamat is. Ha sikerül, és azért mindig sikerül, az felér egy győzelemmel, nagyon jó érzés.

- Ez mégis csak az első maratonod lesz, hogyan készülsz?

- Van egy segítségem, Svéd Gábor barátom, aki már többször futott maratont, illetve iromant, ő ajánlott nekem néhány edzéstervet. Végül Robert de Castella edzésterve volt a legszimpatikusabb, az alapján készülök. Castella híres maratonista, például 1986-ban, Bostonban 2:07-et futott. Ez 13 hetes felkészülés jelent. Azért ezt választottam, mert ugyan vannak benne nagyobb távok, de nem az időeredményre helyezi a hangsúlyt, hanem a gyűjtött kilométerekre, és arra, hogy az ember a saját tempóját találja meg a versenyre.

- Miért pont a BSI MaratonFüred lesz az első versenyed?

- Nagyon tetszik, hogy vízparton, természethez közeli terepen rendezik. Ez volt a fő szempont, illetve, hogy ez nem egy körverseny, hanem, hogy el kell jutni A-ból B-be. Én az edzések során sem köröket futok, hanem elindulok egy irányba, majd vissza, tehát egy vonalon teljesítem a napi adagot. Elvárásom, hogy végigmenjek, egy olyan 4 órát megpróbálok belőni magamnak, azzal már elégedett lennék így elsőre. Az öcsém fog elszállítani magára a versenyre, remélhetőleg haza is, nem pedig mentővel visznek majd. Próbálom őt is megfertőzni: azt az ígéretet kaptam, hogy talán a Budapest Nemzetközi Félmaratonra felkészül.



fb share