Ilyen volt a Balaton Szupermaraton tavaly - a sajtó tükrében

A megyei napilapoktól kezdve fővárosi kerületi újságokon át magazinokig bezárólag számos sajtótermék foglalkozott tavaly a Balaton és FélBalaton Szupermaratonnal. Pár héttel az idei esemény előtt visszatekintő és kedvcsináló sajtószemlét végeztünk.

A Sportime című szabadidősport-magazin egyoldalas beharangozójában olyan futóktól idézett, akik már korábban teljesítették, vagy éppen tavaly mentek először a Balaton Szupermaratonra. Szavaikból kiderül, ami a cikk elején is olvasható: a Balaton és FélBalaton Szupermaraton a futás mellett szórakozás és buli egyben.

A Helyi Téma kőbányai kiadása a 2008-as női győztesről, Makai Viktóriáról közölt kisebb portrét az esemény beharangozójaként.

És akkor jöjjenek a versenybeszámolók. A Veszprém megyeiek a férfiak váltóversenyében szereztek elsőséget, érthető módon fényképes anyagot közölt róluk a Napló.

A Magyar Nemzet a tavalyi részvételi rekordot jelezte címében: Hatszázan futották körbe a Balatont.

De a legbüszkébb újság kétségkívül a Csongrád megyei Délmagyarország lehetett, mivel több megyei futó is győztesként térhetett haza a Balaton Szupermaratonról.



fb share