Villámgyík negyedszer is rajthoz áll a BSI Balaton Szupermaratonon

A futókörökben Villámgyíkként ismert Kollár Zoltán civilben gépészmérnökként dolgozik egy német cégnél. Harmadszor készül e-edzéssel a BSI Balaton Szupermaratonra.

Zoltán "ultrafutó-karrierje" egyidős a BSI Balaton Szupermaratonnal. Az elsőre még csak maraton-tapasztalatokkal felvértezve érkezett, a következőkre a felkészüléshez már - az első tapasztalatain kívül - Monspart Sarolta edzésterveit is használta.

- Mi a véleményed az e-edzéses felkészülésről?
- Úgy vettem észre, hogy az ideire szánt edzésterv kissé módosult, de tételesen nem néztem át a tavalyihoz képest, csak ez az érzésem, ahogy nyomom. Egyébként nagyon sokat számít a tervszerű felkészülés! A 2. BSI Balaton Szupermaratonon 3 órával futottam jobbat, mint az elsőn, és ráadásul sokkal könnyedebben teljesítettem mind a négy napot. A harmadikon persze már nem volt ennyire látványos a javulás, 5 perccel voltam gyorsabb az előző évinél, ám még magabiztosabban futottam. Végig kellemesen éreztem magam, talán még túl óvatos is voltam, a negyedik napon, amikor a 40. kilométert jelző táblát elértem, már nem óvatoskodtam, onnan "üveghangon" nyomtam a célig.
- A Balaton Szupermaraton miért ilyen fontos neked?
- Fantasztikus célba érni egy ilyen hosszú versenyen, amely az évek alatt a kedvencemmé vált. Egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy nem állok oda idén is a rajthoz, olyan szuper hangulata van! Egészen más, mint a többi.
- Hogy sikerül betartanod az edzéstervben leírtakat?
- A felkészülés nem egyszerű a munka és a család mellett. Tavaly óta egy kis változás, hogy a kisebbik lányom 6 éves lett - a nagyobbik 13 éves -, és mindketten sportolnak, délutánonként visszük őket. Ezt a feleségem néha átvállalja, és akkor korábban tudok kimenni futni, de az általánosabb, hogy hét közben este 9 óra után jutok ki futni. Hétvégeken pedig hajnalban kelek, és már délelőtt kilenckor végzek. Van egy 8 kilométeres köröm Csepelen, ahol lakom, és abból futok többet, de ez változó. Igyekszem mindig elvégezni az edzésben előírtakat, de volt olyan, hogy vasárnap a hajnali 4.20-as kelés folyamán, zokni húzás közben egyszerűen eldőltem, és visszaaludtam 9-ig. Úgyhogy nem egyszerű, de igyekszem teljesíteni, amit az edzésterv előír. Idén sem tervezek időt, egyéni csúcsdöntést, inkább a biztos teljesítés a célom!



fb share