A Maraton című koreai filmet vetítik holnap Pécsett

A film az autista maratoni futó, Pe Hjongdzsin igaz történetén alapul, a 2005-ös év egyik közönségsikere volt. November 11-én 19:30-tól látható a Pécsi Tudományegyetemen.


A filmvetítés a 8. Koreai Filmfesztivál részeként ingyenes, de a belépés regisztrációhoz kötött. Részletek itt.

A 117 perces filmdráma ismertetője:

"A fiatal autista fiú, Cshovon kiskorában gyakran kapott dührohamot, a zebrák és a futás azonban mindig megnyugtatja. Miután egy 10 km-es futóversenyen harmadik helyezést ér el, édesanyja úgy dönt, eljött az ideje a nagyobb kihívásnak, a maratonnak. Ekkor érkezik a fiú iskolájába az új testnevelő, az egykori hosszútávfutó, Csonguk, akit ittast vezetésért ítéltek közmunkára. Az anya hosszas könyörgése után a férfi külön edzéseket tart Cshovonnak. A cél, hogy három óra alatt teljesítse a távot.

A film az autista maratoni futó, Pe Hjongdzsin igaz történetén alapul, akinek életéből 2007-ben japán tévésorozat is készült. A 2005-ös mozifilm az év egyik közönségsikere volt, emellett a legrangosabb, a koreai Oscarnak is számító Nagy Harang gálán elnyerte a legjobb filmnek, a legjobb férfi főszereplőnek és a legjobb rendezőnek, valamint a legjobb forgatókönyvnek és a legjobb filmzenéért járó díjat is."



fb share