Minden orosz atlétát felfüggesztene a WADA

A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) az orosz atléták versenyzői jogának felfüggesztését kéri a Nemzetközi Atlétikai Szövetségtől, öt-öt atléta és edző esetében pedig örökös eltiltás kiszabását kezdeményezi.


A WADA Dick Pound jelentésére hivatkozva kéri a súlyos szankciók kiszabását, továbbá a moszkvai doppingellenes laboratórium akkreditációjának visszavonását - számolt be az orosz doppingbotrány új fejleményéről a brit The Guardian.

A szervezet korábbi elnöke és stábja az elmúlt 11 hónap vizsgálatai során arra jutott, hogy az orosz atlétikában rendszerszerűen doppingolják a sportolókat, és a hivatalos szervek ugyancsak rendszerszerűen fedezik őket.

Ha a szövetséget eltiltják, az orosz atléták nem indulhatnának a nagy viadalokon, köztük az olimpián és az Európa-bajnokságon sem. Ez rendkívül érzékeny veszteség lenne a jövő évi riói ötkarikás játékokon az orosz küldöttségnek, a 2012-es londoni olimpián ugyanis 17 medált, köztük 8 aranyérmet nyertek az atlétáik, ennél jobb eredményeket csak az Egyesült Államok tudott felmutatni.

A hétfőn nyilvánosságra hozott, 350 oldalas vizsgálati dokumentum örökös eltiltást javasol öt versenyzőre - köztük a 2012-es londoni olimpia női 800 méteres bajnokára, Marija Szavinovára, illetve a szám bronzérmesére, Jekatyerina Pojsztogovára, valamint négy edzőre és az orosz szövetség egyik munkatársára.

A bizottság állításai közül az egyik legsúlyosabb az, hogy az orosz kormány megfélemlítette a moszkvai laboratóriumot, amely Vitalij Mutko sportminiszter nyomására bizonyos doppingmintákat manipulált.

A vizsgálat eredményét összegző jelentés megállapítja: "Nincs ok azt feltételezni, hogy az atlétika az egyetlen érintett sportág Oroszországban."

Az orosz szövetséget vezető Vagyim Zelicsenok szerint az eltiltás nem lenne "objektív döntés", hiszen a szervezet vezetőségét leváltották tavasszal a kirobbant botrány hatására. Hozzátette, nem dönthet az IAAF helyett, de bízik abban, hogy nem tiltják el az orosz sportolókat. Zelicsenok kifejtette, hogy bár kétségkívül voltak doppingesetek Oroszországban, nem gondolja, hogy ezek "szisztematikusak" lettek volna.

A független testület az orosz atlétikát - s azon belül elsősorban a gyaloglást - alapjaiban megrázó, tavaly decemberben kirobbant botrányt követően alakult meg. Ekkor a német ARD televízió részben titokban rögzített kép- és hangfelvételeket mutatott be, amelyek állítólag bizonyítják, hogy az államilag támogatott doppingrendszer, a pozitív tesztek eltussolása és a korrupció is hozzájárul az orosz sportolók eredményeihez.

Moszkva visszautasította a vádakat, ám később folyamatosan jelentették be ismert és sikeres, olimpiai és világbajnok atléták doppingvétségeit és büntetéseit.

November elején kiderült, hogy a WADA feljelentése nyomán korrupció és pénzmosás gyanújával nyomozást indítottak Franciaországban Lamine Diack, az IAAF előző elnöke ellen, akinek tiszteletbeli tagságát hétfőn felfüggesztette a a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB).

A gyanú szerint a szervezetet 1999-től idén augusztusig irányító 82 éves szenegáli sportvezető és jogi tanácsadója, valamint a doppingellenes osztály korábbi vezetője legalább 200 ezer eurót fogadott el az oroszoktól azért, hogy az ország atlétáinak doppingügyeit ne hozzák nyilvánosságra.

Így állítólag tudtak a Chicago Marathonon háromszor győztes - de augusztusban három év két hónapra eltiltott és győzelmeitől megfosztott - orosz Lilija Sobukova doppingvétségéről is, de eltitkolták azt, s ezzel megsértették a szervezet etikai kódexét.

A doppingbotrány kapcsán kirobbant szerteágazó nyomozást az Interpol koordinálja és a francia rendőrség vezeti.



fb share