Mezítláb futotta keresztül az Egyesült Államokat

A 28 éves Jake Brown március 5-én indult neki futócipő nélküli, 3000 mérföldes (kb. 5000 km) futókalandjának. Két hete célbaért New Yorkban, napi átlag 20 mérföldet futva.


Kizárólag mezítláb tette meg a távot, így valószínűleg ő az első aki úgy futotta keresztül az Államokat, hogy rövid szakaszokra sem vett fel lábbelit, bár a terep több helyen igen kellemetlen volt.

A kaland végeztével Brown talpán megerősödött, megvastagodott a bőr, ám sérülések nem látszanak rajta. De útja során az is megesett, hogy befestették a körmeit...

Futásának jótékony célja is volt, egy sérült katonákat támogató szervezetnek gyűjtött adományokat. Brown eredetileg önellátóra tervezte az akciót, közel 25 kilós hátizsákkal vágott neki az útnak, és az első hónapban ritkán aludt fedett helyen, de ahogy terjedt a története, olyan sokan ajánlották fel segítségüket, hogy végül elfogadta, hiszen összecsengett az általa hirdetett üzenettel, miszerint "megvan a lehetőséged, hogy segíts másokon, és ha megteszed, azzal önmagadon is segítesz."


Forrás: edzesonline.hu
Fotó: facebook.com



fb share