Jótékony futók a SPAR Budapest Maratonon - SOS Gyermekfalu

A többi jótékony szervezet mellett az SOS Gyermekfalvak is kint voltak velünk a 29. SPAR Budapest Maraton® Fesztiválon - természetesen nagyon sokan közülük is futottak, és néhány nappal később ők is beszámoltak nekünk eredményeikről. Mi mást is tehetnénk, mint hogy levelük egy jó részét - és a kapott képekből néhányat egyszerűen közlünk, úgy, ahogyan elküldték nekünk?

Lássuk tehát!

Szeptemberben látogatta meg a kőszegi SOS Gyermekfalut a DK Team, ahol kialakult bennük az elhatározás, hogy velünk szeretnének együttműködni. A SPAR Maraton® volt az első esemény, mely alkalmas volt arra, hogy a közösség futói megismerjenek bennünket mint friss partnerüket. Az elkövetkező időszakban az eljövendő versenyeken izgatottan várjuk az immáron elkötelezett futóközösség megmozdulását, jótékony gyűjtését az apropo.sos.hu/dkteam oldalon keresztül. Reméljük a BSI jövőbeni sporteseményein is megjelenhetünk új partnerünkkel, a DK Teammel.

Az együttműködésről a DK Team a napokban tette ki blogjára a következő posztot: dagadtkocsog.hu/a-dk-team-es-az-sos-gyermekfalu. Itt fejti ki Moós Gergely, hogy a születésnapját ünneplő három éves, és ez alatt a három év alatt a hazai futóélet egyik meghatározó futóközösségévé váló csapat miért döntött az SOS Gyermekfalvak támogatása mellett. Az összetartó közösség lelkileg, érzelmileg, és anyagilag is támogatni fog bennünket. A mai naptól egy új korszak indul. A DK Team az SOS Gyermekfalvak futócsapata lett. Ezért már megérte, írja a szívünket melengető szavakat Gergő, a DK Team frontembere.

A METROPOL-SOS Gyermekfalvak váltó futói (2 csapat)

A METROPOL születésnapi számának bevételének 10%-át, több mint 2 millió forintot, ajánlott fel a SPAR Maraton®-on. Ennek pontos összege 2186223 Ft, melyet iskolai fejlesztésre, felzárkóztatásra, fejlesztő pedagógusok és pszichológusok biztosítására valamint sport és szabadidős programokra használ fel alapítványunk. A Magyar Olimpiai Csapat Gyémánt fokozatú támogató napilapja, a sporton keresztül kifejthető jótékony mozgalmak kedvelője, ezért is választotta ki az SOS Gyermekfalvakat, ahol a hátrányos helyzetű gyermekek kitörési pontként élik meg a futást és a sportokat. Az esemény során a zöld "Értük is futok!" technikai pólót viselő versenyzők remélhetőleg gyorsabban értek célba, mert nemcsak önmagukért teljesítették a távot.

A METROPOL adományátadója

SPAR Maraton®-on való megjelenés továbbá azért is volt előnyös számunkra, mert a tömegrendezvényből a sátrunkat meglátogató futókkal megismerkedhettünk, akik szeretnének nemcsak önmagukért, hanem egy nemes célért futni illetve egyénként is támogatni küldetésünket. Ők otthagyták "lábnyomukat", azaz elérhetőségeiket és felvehetjük velük a kapcsolatot.

Továbbá gratulálunk a rendezőknek, a Maraton erőssége a jótékonyság mellett a zene volt!



fb share