Jótékonyság 2018 - 63,4 millió Ft gyűlt össze

Jótékony partnereink közreműködésével és a BSI saját karitatív tevékenysége nyomán eseményeinken 63,4 millió Ft pénzadomány gyűlt össze 2018-ban. Köszönjük azoknak a jótékony futónak és adakozónak, akik mindezt összehozták. Lássuk, miként állt össze ez a szám!

A 11. Spuri Balaton Szupermaratonon az Élménykülönítmény színeiben futó 3 sporttársunk 366 000 Ft-ot gyűjtött a versenyre való felkészülése során.

34. Telekom Vivicittá Városvédő Futás
A kétnapos eseményen nagy sikerrel zárultak a jótékonysági akciók: 14 szervezet a tavalyi 14,2 milliót messze túlszárnyalva 21,5 millió forintot gyűjtött össze. Legalább 1000 sporttársunk kötötte össze futását adománygyűjtéssel, vagy demonstrált karitatív célt hirdető mezben. A szép eredményhez 3,4 millióval járult hozzá a rendezvény névadó szponzora is: a Telekom Minicittá egyéni futamának minden nevezője után 1000 Ft-tal támogatta az Autistic Art Alapítvány munkáját és ugyanerre a célra fordították a Telekom dolgozók által befizetett jótékonysági nevezési díjat is. Az esemény vizes szponzora Ásványvíz előzetes kilométergyűjtést szervezett a Szentkirályi Általános Iskola szabadtéri tornapályájáért. A futók által képpel feltöltött minden megtett kilométer 500 Ft-ot ért náluk. Összesen 3027 kilométert regisztráltatok, ami 1.500.000 Ft támogatást jelentett.

24. K&H mozdulj! maraton- és félmaratonváltó
A barátság versenyén a jótékonysági akciók végeredménye 3 millió forint lett. Külön figyelmet érdemel, hogy egyre több cég versenyzői teljesítették a választott távot jótékony futóként. Az Ökumenikus Segélyszervezet helyszíni flashmobja után 4000-nél több hívás érkezett a 1353-as adomány számra, ami 1 000 000 Ft hozzájárulást eredményezett.

36. Lidl Balaton-átúszás
Az Élménykülönítmény 28 úszója a tó átszelése mellett több mint 4 millió forintot is "termelt" a Bátor Tábor céljaira.

33. Wizz Air Budapest Félmaraton
A rekordszámú résztvevő mellett az összegyűlt jótékony forintok összegével is büszkélkedhetünk: 6 szervezet 7 millió Ft forint adományt gyűjtött, a Magyar Élelmiszerbank Jótékonyhája szintén karitatív célt szolgált.

33. SPAR Budapest Maraton Fesztivál
A rekord létszámú résztvevő közül legalább 2000 jótékony futó teljesítette úgy választott távját, hogy a versenyen megjelenő 11 karitatív szervezetért, vagy más jótékony célért is fusson. A versenyhez köthető pénzbeli adományok összege meghaladta a 26 millió forintot. Az esemény névadó szponzora a futófesztiválon is együttműködött stratégiai partnerével, a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal, közösen támogatva az "Ide hozzuk a játszóteret!" programot. A SPAR a maratoni standja teljes bevételét -több, mint 1 millió forintot- ajánlotta fel a játszótér-program támogatására. Ugyancsak a Máltaiak juttatták el rászoruló gyermekekhez, családokhoz azt mintegy 500 mesekönyvet, amit a eseményünk idején gyűjtöttek.

13. K&H mozdulj! Balaton maraton és félmaraton
Az Élménykülönítmény 5 futója 566 000 forintot gyűjtött a Bátor Tábor céljaira, daganatos és krónikus beteg gyerekek élményterápiás táboroztatására.

4. Rossmann Mikulásfutás
A hatalmas piros puttony kétszer telt színültig a helyszínen azzal az ezerötszáznál is több játékkal, iskolaszerrel, édességgel, könyvvel, amelyeket az esemény résztvevői az állami gondozott és veszélyeztetett gyerekek támogatását vállaló ÁGOTA Alapítvány felhívására hoztak a résztvevők

BSI saját jótékonyság

Jótékonysági nevezési díjak

  • A versenyeinken partnereink, VIP vendégeink jótékonysági nevezési díjat fizetnek, az így beérkezett 280 000 Ft-tal a SUHANJ! Alapítványt támogattuk.

  • A Diplomata Kupa csapatai által befizetett nevezési díjjal 430 000 Ft-tal az Ökumenikus Segélyszervezet Felhőtlen Gyermekkor programja keretében hátrányos helyzetű illetve bántalmazott gyermekek számára szervezett nyári táborokat támogattuk.

  • A Fut a színház verseny csapatai által befizetett nevezési díjjal hagyományosan a Bajor Gizi Színészmúzeumot támogattuk. A 640 000 Ft-os összeget a Múzeum pianínó vásárlására fordítja.

Fogyatékkal élők ingyenes részvétele Fogyatékkal élő sporttársaink (látás-, mozgás-, hallássérültek és egyéb fogyatékkal élők) 2018-ban is nevezési díj nélkül indulhattak rendezvényeinken. Ők idei eseményeinkre több, mint 1200 nevezést adtak le.

Jótékonysági partnereink 2018-ban

ÁGOTA Alapítvány
AutisticArt Alapítvány
BAGázs Egyesület
Bajor Gizi Színészmúzeum
Bátor Tábor
Budapest Bike Maffia
Csodalámpa Alapítvány
Csömöri Kulturális Összeesküvés
Egy Csepp Figyelem Alapítvány
FODISZ
Habitat for Hunanity
Greenpeace Magyarország Egyesület
Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány
LÁSS! - Látássérültek Szabadidősport Egyesülete
Magyar Élelmiszerbank Egyesület
Magyar Hospice Alapítvány
Magyar Máltai Szeretetszolgálat
Magyar Vöröskereszt
Megyünk Tovább Előre
Mellrákinfo.hu
Mozdulj érte! Alapítvány
Ökumenikus Segélyszervezet
Őrzők Alapítvány
Pál Feri Karitász
Piros Orr Bohócdoktorok Alapítvány
Sportos Cukorbetegek Egyesülete
SUHANJ! Alapítvány
Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat
Tegyünk a Leukémiás Gyermekekért és Betegekért Közhasznú Alapítvány
UNICEF Magyarország
Utcáról Lakásba Egyesület
Vidám Oroszlán

fb share