Már nem újdonság: szakaszos rajt a Nike Budapest Félmaratonon

A 28. Nike Budapest Félmaratonon szakaszos rajtoltatással indul a mezőny. Hogy mi is ez? Volt már rá példa a BSI történetében. Eldördül a rajtpisztoly, hatalmas iramban megindul... az első pár sor. Aztán csend. A többiek várnak, hogy rájuk kerüljön a sor, előttük szervezők sora, lassan lépdesnek a rajtvonalhoz. És aztán újra lövés, újra rajt, s még mindig maradtak emberek, akik nem indultak el.

Tehát a várhatóan nagy indulói létszám miatt három részre osztva, három rajttal indítjuk a futókat, hogy ezzel, illetve a tervezett időnek megfelelő rajtbeállókkal is csökkentsük a rajt utáni tumultust, a felesleges, kényszerű előzgetéseket. Éppen ezért fontos, hogy egyrészt megadd, ha eddig nem tetted, hogy milyen időt tervezel futni, illetve utána, hogy kérj ehhez az időhöz megfelelő színű matricát. Matrica híján ugyanis csak leghátulra állhatsz be.

A befutóidő miatt pedig nem kell aggódni: te később indulsz például, mint az első hullám, de a rajtidőd is későbbi lesz - nettó időt mérünk tehát továbbra is, csak futni lesz kicsit kényelmesebb. Hogy az egészet el tudd képzelni, íme egy ábra, hogy milyen matricával, milyen tervezett idővel-tempóval hova állhatsz majd.

A képre kattintva az megjelenik nagyban.

Az időzónákról mindent megtudhatsz itt.

fb share