Fuss 2015-ben 2015-öt!

Deja vu érzésed van? Nem csodáljuk! Hiszen tavaly előtt néhányan tesztelték, idén több mint 2600-an léptek be a facebook csoportba, és még többen próbálták megfutni idén a 2014 kilométert - jövőre tehát folytatjuk. 2015-ben megpróbálunk 2015 kilométert futni. Idén a sokezer ember egymást erősítve próbálja elérni a kitűzött célt, idén készült nekik egy gyönyörű technikai mez is, ami büszkén hirdeti, mit vállaltak... sárga-fekete pólóikat gyakran láthattad futóeseményeinken. 2015-ben pedig akkor újra... De miről is van szó?

Először is a 2014 kilométeres kihívás után ismét létrehoztunk egy facebook csoportot az idei mintájára - de erről majd a cikk végén! Előbb magáról a feladatról néhány mondat.

A Nagy Öregek szerint évi 2000 kilométerből bármit le lehet futni (még nagyobb öregek szerint 1000-ből is, de ők már nagyon nagy öregek), bármilyen hosszú - még ultratávú - versenyekre is fel lehet készülni. Aztán vannak olyanok, akik egyszerűen csak szeretnek mozogni, sokszor ők is futkosnak ennyit az évben. Nos, az öregeknek sokszor igaza van, valószínűleg most is. És a tapasztalt amatőrök is jól csinálják. De ha nekik, nekünk nem hiszel, próbáld csak ki, hogy ha kétezret futsz egy évben, akkor tényleg bármire képes lehetsz-e! (Már most mondjuk: IGEN!) Az a plusz 14 kilométer meg a kétezren felül... legyen a szilveszteri örömfutás a haverokkal a Hármashatár-hegyen vagy a debreceni Nagyerdőben.

2015 kilométer... és a segítségével, a folyamatos edzéssel elérhető lesz egy maraton, ha eddig még távolinak is tűnt a cél. Gondolj bele: januárban szorgalmasan elkezdted, őszre meg a 42 kilométer rajtjában találod magad magabiztosan. De mondunk mást is: 2015 kilométer 2015-ben, és azt veszed észre, hogy eltökélten nevezni akarsz a 2016-os Balaton Szupermaratonra, mert érzed, tudod, hogy menni fog. Ennyi végig futott kilométerrel? Hogy a viharba ne menne? Aztán télen még egy kis gyúrás hosszabb távokkal, és márciusban vár a Balaton. Vagy bármi. Csak ügyesen, szorgalmasan, következetesen!

2015 kilométer. Rengetegnek tűnik? Most lepődj meg!

-Napi 5 és fél kilométer. Mindennap. Ha esik, ha fúj, ha kánikulai 42 fok van, akkor is kimész, és fél órácskát erre szánsz.
-Heti 38,7 kilométer. Ha így nézed, akkor heti két-három pihenőnappal 8-10 kilométeres távokkal teljesíthető.
-Vagy havi 168 kilométer... És akkor belefér még egy kis nyári futásmentes vakáció, karácsonyi 3 hetes mikrociklusokban edzel? Abból 17 darab lesz, így egy ciklusra 118 és fél kilométer jut. "A" héten mondjuk 42,5 km, "B" héten 47 km, a pihenőhéten pedig egy laza 30 km-nyi távot kell teljesíteni ahhoz, hogy elérd az éves célkitűzést.

A teljesítés kulcsa a rendszerességben van. A kérdés az: vagy-e annyira elszánt, célratörő, tudatos futó, hogy belevágj és végigcsináld? Idén nagyon sokan vállalták a kihívást, ami jövőre is szinte ugyanaz. Az év, és ezzel a nagy próbatétel 2015. január 1-jén indul, a megtett kilométereket pedig nálunk regisztrálhatod is majd, hogy mindig lásd, hol tartasz te, hol tartanak mások.

Ha van kedved, szükséged van tanácsokra, motivációra, vagy csak egyszerűen ismerkedni szeretnél más futókkal, lépj be te is az újonnan alakult "Fuss 2015 km-t 2015-ben!" facebook csoportba!

Nem kell mást tenned, mint >>> erre a linkre kattintani, és csatlakozni a csoporthoz. És akkor együtt fussátok meg az évet jövőre is, segítsétek egymást, osszátok meg élményeiteket!

fb share