A hét végén: Yours Truly 2015

Néhány éve még furcsán néztünk, mikor valaki elmesélte nekünk, hogy "csak úgy" kapta magát néhány társával, és futott egy januári hétvégén 25 vagy 50 kilométert. Mikor megkérdeztük, hogy mindezt miért tette, akkor még ők is csak ízlelgették a két szót, ami mára már a legtöbb futó előtt ismerős fogalom: Yours Truly.

Végül is mi ez a Yours Truly, ami évről évre több és több futót mozgat meg? Egy verseny, másik szemszögből nézve egy hatalmas közös örömfutás - ki minek érzi. Egy dolgot muszáj csupán csinálni ezen a napon: futni. Vasárnap, azaz január 25-én kapd magad, s néhány barátoddal, vagy egyedül gyűjtögess sok kilométert egész nap bármikor! 25-öt akár, vagy a nevezetes 50 kilométert, de igazából néhány is elég. Ennyi a lényeg. Egy honlapon aztán összehasonlíthatod hogy ki, milyen országban mennyit, milyet és hol futott.

A Yours Truly egy nemzetközi verseny, avagy másik megközelítésből egy nemzetközi felhívás egy nagy közös futásra, melynek saját honlapja is van. Egy finn kezdeményezés: az év leghidegebb időszakában, januárban és februárban egy-egy adott nap nulla órájától 24 óráig fuss valamikor valamennyit. A futás kezdetekor elkezded mérni az időt, a végén lenyomod az órát. Ha reggel nyolckor futsz egy kilométert, majd délután kettőkor is egyet, akkor az időd 6 óra pár perc lesz, a megtett kilométer pedig kettő. Ezt aztán küldd el Sepponak (ez a link csak vasárnaptól él majd), az egész kiötlőjének: hol, mennyit és mennyi idő alatt futottál. Küldhetsz képet is, ha akarsz. Ez majd megjelenik az ő honlapján, s nem sokkal később vígan böngészhetsz, hogy a világ melyik táján kit győztél le az eredményeddel - már ha versenynek fogod fel a dolgot. De igazából buli az egész, hiszen a bizalmon alapul: magadnak méred, s aztán olyan adatokat küldesz el, amilyeneket csak akarsz. Két kiemelt táv van, ami külön táblázatban jelenik majd meg: 25 és 50 kilométer. De, mivel a lényeg tényleg csak a fun run-on van, ez az egész leginkább arra jó, hogy a világ minden táján megmozgasson mindenkit, akihez csak elér a hír.

Ha nem tudod, kihez csatlakozhatnál, ebben segíthetnek a BSI futónagykövetek, akik számos helyen rendeznek Yours Truly futásokat.

Íme néhány Facebook esemény, ahol csatlakozhatsz egy-egy vasárnapi futónagyköveti szervezésű YT futáshoz :

Budapest, III. kerület, 9 óra, Óbuda Fő tér

Budapest, X. kerület, 11 óra, Távfutóművek-Róka Laci

Budapest, XIV. kerület 10 óra,Rákos patak rati Citroen szalon parkoló - Szalay Krisztián

Budapest, XIV. kerület 16 óra,Rákos patak rati Citroen szalon parkoló - Szalay Krisztián

Budapest, XVI. kerület, 14 óra, Szilas-patak-Hajdú Péter-Dienes Viktória

Budapest, XVII. kerület, 7 óra, Rákosmente, Merzse-mocsár-Gulyás Erika

Budapest, Pestszentimre, Halmi erdő, 10 óra - Balogh Ádám

Albertirsa, 8 óra - Szelepcsényi Csaba

Baja, Petőfi-sziget, 9 óra, Ifjúsági Szálló és Camping- Kuritár Zoltán

Balatonfüred, 14 óra, Silver Hotellel szembeni parkolónál-Salamon Edina

Békéscsaba, 8.30, Árpád Fürdő-Bunzel Lívia, Tóth László

Csabacsűd, 10 óra, fénysorompó-Antal Béla

Dabas, Szent István tér, 10 óra, Lorántffy László

Dombóvár,SPAR parkoló, 10 óra - Mátrai-Kovács Diána

Dunaharaszti, 9 óra, Bezerédi lakópark-Györgyi Kata

Dunakeszi, Gizella út 37. 9 óra 40. Vonattal a Nyugatiból Dunakeszi alsó megállóig, onnan kb. 800 méter séta - Bakos Gábor

Dunaújváros, Szalki sziget- Bartos Dóri és Kolacsek Sándor

Esztergom, 10 óra - Érdy Gábor

Érd Ófalu, 8 óra, Duna-gát, Thermál Hotel Parkoló - Muk László (Róka Koma) és Panni

Hajdúszoboszló, 9 óra, HungaroSPA - Szűcs Mariann

Kalocsa, Meszesi Duna-part, 9 óra - Posztobányi Zoltán

Miskolc, Eygetemi körpályától,10 óra - Montvai Zsolt

Nyergesújfalu, 10 óra, Szent Mihály templom elől indulva - Almási Katalin

Nyíregyháza, 9 óra - Kovács Lajos

Pásztó, 14 óra, EGLO - Gáspár Szilvia

Pécs, Malom-völgyi tó, 10 óra - Dinya Illés

Polgárdi, 11 óra, Lengyelné Varga Szilvia

Sátoraljaújhely, 14 óra - Piroska Krisztina

Szászvár és Máza, 14 óra - Gelányi Attila

Szekszárd, Garay tér 14 óra - Németh Ildikó

Székesfehérvár, 10 ótra, Halesz park - Vízer Dániel

Tárnok, 9 óra, Tárnoki Művelődési Ház - Klemné Zabó Ágnes



fb share