"Bátran fussatok, minden méterért hálás lesz a test és a lélek!"

Ha valaki Szabó Karolinával, a nyolcvanas, kilencvenes évek kiemelkedő eredményességű magyar hosszútávfutójával szeretne találkozni, elég messzire kellene utaznia, egészen Albuquerque-ig. Most egy különleges apropó kapcsán kerestük fel.


Szabó Karolina már több mint húsz éve él Új-Mexikóban, férjével és edzőjével, Rimely Andrással ide mentek edzőtáborozni, s a közel 2000 méteres magaslat ott tartotta őket. Karolina legkitűnőbb eredményeit hosszú lenne mind felsorolni, legyen most elég annyi, hogy maratonon volt Európa-bajnoki hatodik, 11. és 13. a barcelonai és szöuli olimpián, New Yorkban negyedik és kétszer ötödik, Münchenben és San Franciscoban első. Az apropója annak, hogy megkerestem, az az, hogy ő nyerte az első Budapesti Vivicittát 1986-ban (az előző évben a hirosimai Világ Kupán bronzérmes maratonon). A távot 40:38 alatt teljesítette, ami nemzetközi összehasonlításban a harmadik legjobb idő volt! (Akkoriban a különböző városokban futott Vivicitták eredményeit összevetették.)

- Távol van már, lassan harminc éve, de arra a mai napig emlékszem, hogy futás közben mennyire élvezhettük Budapest csodálatos panorámáját. A Palatinus strand elől indultunk és oda is érkeztünk vissza, a Margit-híd, a Lánchíd és a Vörösmarty tér is szerepelt az útvonalban, kell ennél szebb és tökéletesebb? - mondja a világot bejárt Karolina. - Budapest utcái a legmutatósabb hátteret adják minden versenyhez. Ma is csak hálával gondolok vissza azért a sok tapsért és szurkolásért, amit az útvonal mentén kaptunk. Amatőr női futó akkoriban még csak kevés volt, de aki indult, sok segítségben és biztatásban részesült, főleg a gyerekek lelkesedtek. Akkor még csak háromszáz nő futotta le a távot, most meg azt hallom, hogy már milyen hihetetlen mód megugrottak a számok és lassan már otthon is mindenki futni szeretne ezeken az utcai versenyeken. Nem gondoltam volna akkor, hogy évtizedekre rá ekkora sikerese lesz a futásnak Magyarországon. Sok szeretettel gondolok haza és az amatőröknek csak azt üzenem, hogy bátran fussanak, mert minden méterért hálás lesz a test és a lélek.

- Hogy alakult az élete azután, hogy Új-Mexikóban telepedtek le?

- A magyarságom a mai napig ott lüktet bennem, a magyar állampolgárságomat is őrzöm. Az Egyesült Államokban a kiváló eredményeimre való tekintettel előbb megkaptam - különleges képességekkel rendelkező személy státusban - a zöld kártyát, majd George W. Bush elnöksége alatt 2001-ben esküt tehettem és azóta amerikai állampolgár is vagyok.

- Fut-e még ma is?

- Természetesen, futás nélkül az én életem már nem képzelhető el. Jó egészségben, jó kondícióban vagyok, őrzöm a 149 cm-es magasságomhoz illő 37-38 kg-os versenysúlyomat. A változás legfeljebb csak annyi, hogy őszbe fordult a hajam színe. De ettől függetlenül maradtam az a kislányos és mosolygós futó, mint aki voltam, s míg futni tudok, ez nem is fog változni. 54 évesen ma is naponta futok egy órácskát. E nélkül mit sem érne egyetlen napom is.

(dobor d)

fb share