Jegyes-Tóth Kriszta: "Tudom, hogy sohasem leszek egy zerge, de..."

Az MTVA műsorvezetője nem mindig gondolta úgy, ahogy ma, azaz hogy futás nélkül el sem tudja képzelni az életét. Ennek bizonyítására látványosabb módot nem is találhatott volna, mint azt, hogy az idei futóteljesítménye egy méterrel sem lesz kevesebb, mint 2015 km. Jegyes-Tóth Kriszta ebből 21-et a 30. Telekom Vivicittá Városvédő Futás tavaszi félmaratoni versenyével tervez zsebre vágni.


- Ha valaki most azt gondolná, hogy mindig is egy "futóbolond" voltam, olyan mint ma, akkor az súlyosan téved. Gyerekként utáltam futni, meghaltam a gondolattól, amikor az iskolában újra csak szedni kellett a lábamat. A nekem erős tempótól rendre vöröslő fejjel értem a célhoz. 18 éves korom után annyira hanyagoltam a sportot, hogy arra még gondolni is fájdalom. A mozgás helyett a vaskos ételek uralták az életem, amikor úgy a 40 felé közelítve észre kellett vennem, hogy már nem tudok büntetlenül azt és annyit lakmározni, mint korábban. A női hiúság először az edzőterembe vitt le, de ott csak erősödtem, s az nem tetszett. Aztán rátaláltam a futásra. A hektikus életemben ez a biztos pont, ha keletkezik egy szabad órám, akárhol, akármilyen időben csak egy jó cipő kell és már száll is a hajam a szélben. " Örömfutok." A példámnál aligha akad szemléletesebb, ha én képes voltam megváltoztatni az életemet, akkor bárkinek sikerülhet.

- Látványos átalakulást hozott az életedbe a sportolás. Megszenvedted, hogy eljuss a mai szintre?

- Hogyne. Egy jó év kellett, míg már nem a futás utáni zuhanyzást szerettem benne a legjobban. Az elején öt perc futás, na jó inkább kocogás, majd két perc gyaloglás. Ehhez képest el lehet képzelni milyen örömet adott az, amikor egy idő után a gyaloglás kimaradt, s már folyamatosan futottam, 10 perc, 20 perc, fél óra. Aztán egyszer csak azon vettem magam észre, hogy ott topogok a sok ezer futó között és harci paripa módjára, velük együtt én is a rajtjelre várok. 10 km, 21 km. A futás ma már az életem szerves része, enélkül nem is tudom elképzelni a mindennapjaimat.

- Az április 19-i félmaratonod a Margitszigeten miben tér majd el az előzőektől?

- Először is abban, hogy most már nem "halok bele" a versenybe, mint ahogy a legelsőnél. A mai tapasztalataimmal akkor biztosan lebeszéltem volna magam róla, hisz előtte 12 km-nél nem futottam hosszabbat egy végtében. De mivel balatoni lány vagyok, úgy gondoltam a Balatonnál essek túl a tűzkeresztségen, így tavaly szembe találtam magam a keszthelyi félmaratonnal, ráadásul 35 fokban, nagyon durva volt, de megcsináltam. Itt értettem meg annak a sokat hallott mondatnak a lényegét, hogy "fejben dől el minden". Így is volt. Ősszel a siófoki 21 km-en már 20 perccel jobb idővel értem célba. Félmaratont már bárhol, bármikor vállalok, bírom lábbal, fejjel, tüdővel. A magam örömére futok, nem versenyzek mással, csak saját magammal. A most tavaszi versenyen nem csak magamért indulok, hanem az Unicef jótékonysági programját is támogatom és a futásommal pénzt gyűjtök a javukra. Annyiból is más lesz ez a verseny a többihez képest, hogy a bátyámmal együtt futunk, először. Ő az én hatásomra kezdte el a mozgást és szülinapi ajándékaként beneveztem a Vivicittára.

- A "királykategóriát", a maratoni távot is tervezed meghódítani?

- Persze, vannak további terveim is. Ugyan tudom, hogy sohasem leszek egy zerge, de egy kicsit tudományosabb felkészüléssel, tudatosabb edzésprogrammal szeretnék tovább javulni. Magányos futó vagyok, aki megy a maga feje után, aki sokakkal ellentétben nem használ fülhallgatót, mert nekem az a fontos, hogy érezzem a külvilág dalait, a madárcsicsergést, a forgalom zaját, a dudaszót, az esőkoppanást. Ha a térdem is úgy akarja, akkor jövőre szeretném magam megajándékozni a 42. születésnapomra életem első 42 km-ével, a maratonnal. A BSI-nél már hagyománya van a "42 év - 42 km"-nek. Kovács Koko István, Csöre Gábor, Rippel Ferenc után szeretnék nőként beállni ebbe a sorba.

(dobor d)

fb share