Csecsemőktől a dédmamákig - az első nap beszámolója

A 31. SPAR Budapest Maraton® Fesztivál első napján a legrövidebb táv 400 méteres, a leghosszabb pedig 5 km-es volt, még 96 éves dédnagymamama is akadt a 10800 nevező között.


Remek, napsütéses idő fogadta a kétnapos futófesztivál szombati felére érkezőket a Hősök terénél, ahol az első rajt 11.30-kor 10 fokban a NESTLÉ Családi Futásé volt. A 600 méteres távot az Ötvenhatosok teréig többnyire gyermekeik szüleikkel tették meg - köztük olyanokkal, akik holnap egy hosszabb versenyszámban állnak rajthoz -, de akadt négygenerációs család is: a 96 éves dédmama, Csillag Józsefné fiával, unokájával és dédunokájával indult. "Természetesen nem versenyezni jöttünk, egy könnyed sétát terveztünk, és elsősorban arra törekedtünk, hogy jól érezzük magunkat. Örülök, hogy a négy generáció együtt élhette át, és hogy a pici már öt hónaposan itt lehetett az első BSI rendezvényén" - mondta az unoka, Anikó.

A FODISZ Esélyegyenlőségi Futama ezután indult, benne kerekesszékes, látássérült és más fogyatékossággal élő sportolókkal, akik szintén átélhették az esemény fantasztikus hangulatát. Nikolettet például testvérei és szülei kísérték el, a célban így foglalta össze a 400 méter tanulságait: "Véleményem szerint egy kerekesszékes életében az ilyen események nagyon fontosak. Próbáltam külön készülni a mai futamra, otthon a lakóparkban van egy pálya, és szükség is volt ezekre az edzésekre. Pont ezt a hangulatot vártam, örülök, hogy ilyen szép időben versenyezhettünk."


A SPAR Budapest Maraton® 3x2 km-es váltó többnyire családi, baráti csapatokat vonzott, a leggyorsabb a BEACBOIZ hármasa volt. A leghosszabb szombati táv, az ötkilométeres Riska Minimaraton mezőnye 14 órakor indult el a Hősök tere sarkából, s itt is BEAC-os győztest avattunk, ráadásul Dani Áron több mint két percet vert a mögötte beérkező Deáki Jenőre és Teőke Ágostonra. A hölgyeknél itt Farkas Dalma volt a leggyorsabb, s érdekesség, hogy őt egy lengyel futónő követte.

Ezután már csak a 2,7 kilométeres táv volt hátra, ám az három ízben is elrajtolt: előbb Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár hivatalos kürtjelére az EMMI Sulifutamban indultak el a különböző iskolákból érkezők, majd az egyéni nevezők következtek, akik mögött ugyanezen - a többihez hasonlóan a Városligetben futó - útvonalon sétáltak végig a SPAR Gyaloglás résztvevői.

A nap hat versenyszámára összesen 10 800-an neveztek, s a felhők csak rövid szakaszokra takarták el a napot, ami mindenképpen hozzájárult ahhoz, hogy mindenki jól érezze magát. Eközben pedig lezajlott a vasárnapi 42 és 30 kilométeres távokra készülők számára rendezett Barilla Tésztaparti, de ezen kívül is számos program színesítette a napot az Ötvenhatosok terén a kiállítók sátrainál és a színpadnál.


Eredmények:

SPAR Budapest Maraton® 3x2 km-es váltó:
Férfiak:
1. BEACBOIZ (Lengyel Gábor, Fodor Marcell, Simon Balázs) 0:21:21
2. Jampik (Aszódi Zsombor, Kovács Botond, Kiss Bálint) 0:22:32
3. Villám McQueen (Hervai Tamás, Kisbán Zsófia, Gőbl Ádám) 0:24:43
Nők:
1. Csini Csajok (Gábor Evelin, Dobronyi Lilla, Dobronyi Dorina) 0:24:02
2. Fürge ürgék (Drótos Kinga, Berczik Sára, Balázs Krisztina) 0:27:08
3. BARKA VIRÁG (Fekete Hajnal Virág, Bende Barbara Johanna, Fekete Hajnal Virág) 0:27:36

Riska Minimaraton:
Férfiak:
1. Dani Áron (BEAC) 0:15:21
2. Deáki Jenő (Cegléd) 0:17:16
3. Teőke Ágoston (Vasas SC) 0:17:22
Nők:
1. Farkas Dalma (UTE) 0:19:59
2. Mikolska Gabriella (lengyel) 0:20:27
3. Tary Eszter 0:21:00

A két futam összes eredményéért ide kattints. (A többi versenyszámnál nem volt nettó időmérés.)

Képgalériánk ezen a linken elérhető, nagy felbontású, rajtszám szerint kereshető felvételek a jövő hét péntektől megvásárolhatók a bsi.futofoto.hu oldalon.

További híreket, érdekességeket, videókat, fotókat posztoltunk a nap folyamán a SPAR Budapest Maraton® Facebook oldalán.


Fotó: BSI/Nagy László



fb share