Imre Géza a hangulatra áhítozik

A Rióban csapatban bronz-, egyéniben ezüstérmet szerezett vívó a vasárnapi Flora Maratonstafétán az aktív kezelésben már nem részesülő daganatos betegekért dolgozó Magyar Hospice Alapítványt segíti futásával.


- Néhány hete keresett meg az Alapítvány, és a felkérésre örömmel mondtam igent, még akkor is, ha nem vagyok tökéletes egészségi állapotban. A derekam körüli fájdalom régóta visszatérő vendég, vannak jobb és rosszabb napjaim, mostanában sajnos az utóbbiak vannak többségben - vázolta egészségügyi helyzetét Imre Géza, aki a panaszok ellenére is edz a héten.

Magyarázatképpen hozzátette, korábban szurkolóként már jelen volt több utcai futóversenyen is, és az ott tapasztalt hangulatot szeretné indulóként is átélni. Természetesen ezúttal nem a győzelem lesz a fontos, hanem a jótékonykodás, de élsportolóként még egy ilyen örömfutásnak is lehet tétje. Gézánál legalábbis szinte mindig.

- Noha próbálom elnyomni magamban a versenyzőt, még az edzéseken is azon veszem észre magam, ha meglátok valakit, akaratlanul is felgyorsítom a lépteimet. Remélem, a Városligetben már bölcsebb leszek, mert ha nem így lesz, könnyen elfogyhat a lendület még a célba érés előtt - ismerte el a párbajtőröző, aki a riói olimpia után engedélyezett magának egy hosszabb pihenőt, azonban mint mondta, a gyermekeinek köszönhetően állóképességére jelenleg sem lehet panasz.

A napi edzések mellett egyébként is rendszeresen szerepel a futás a programban, lakóhelyéhez közel, a Népliget mellett a reggeli órákban szokta róni a köröket. Gézát felesége, Kökény Bea mindenképpen elkíséri a Városligetbe, és remélhetőleg gyerekeik is ott lesznek édesapjuk élete első utcai futóversenyén.



fb share