Az ötszörös olimpiai bajnok a rajtellövésre készül

Tavaly váltóban vett részt a Flora Maratonstafétán, idén pedig a 42 kilométeres táv rajtjának ellövése fűződik majd a Rióból három arannyal hazatért Kozák Danuta nevéhez. Az ötszörös olimpiai bajnoknő legközelebb 2017 tavaszán ül hajóba tétversenyen, ahol a világbajnokságon való indulás jogáért küzd.


- Tavaly is élveztem a versenyt, ráadásul a megtett kilométereimmel a Csemete Alapítványt támogattam - emlékezett vissza egy évvel korábbi futására Danuta, aki az alapozás mellett olykor lazításképpen pihenőidőben is el szokott járni futni a Római partra néhány kilométer erejéig.

Legalábbis ez a megszokott rendszer, azonban a tavalyi felkészülés alatt úgynevezett futó térd alakult ki az azóta már ötszörös olimpiai bajnok kajakosnál, ezért sajnos ezt a kikapcsolódási formát egy kis időre mellőznie kellett. Mint mondta, azért is rossz ez a megkötöttség, mert a futás a legegyszerűbb sportolási lehetőség, nem kell hozzá más, mint egy jó pár cipő és már ki is lehet választani egy érdekes útvonalat.

Egyelőre azonban marad a szurkolás, illetve a megtisztelő feladat, hogy Danuta - Tóth Tamás riói paralimpiai bajnok társaságában - indíthatja útjára a hatalmas maratoni mezőnyt a Városligetben. Az Újpest versenyzőnője tudta, mire vállalkozik, ugyanis 4 évvel ezelőtt a Nike Félmaratonon egyszer már segédkezett a rajtnál.

- A riói olimpia hihetetlen élményekkel gazdagított, megérte az a rettenetesen sok munka, szeptemberben végre volt időm pihenni, de szép lassan kezdek majd visszaállni a kemény munkába - fogalmazott saját pályafutásával kapcsolatosan az olimpikon, akinek a rajtot jelentő dudaszava egyben jeladás lesz önmaga számára is, hisz tavasszal már indulási jogot kell szereznie a következő világbajnokságra.



fb share