5 percen belüli mérföldek 38 éve sorozatban

Steve Spence egykori olimpikon maratonistának valamint világbajnoki bronzérmesnek idén, 51 évesen is sikerült 5 percen belüli mérföldet (közel 3perces kilométer) futnia, ezzel folytatva a 38 éve tartó saját "hagyományt".

Steve Spence 1992-ben volt tagja az olimpiai csapatnak, 1991-ben bronzérmet szerzett az USA-nak a világbajnokság maratoni versenyében. Az 5-perces mérföldek hagyományát még 1972-ben, középiskolásként kezdte, akkor persze nem okozott számára nagy nehézséget akár edzésen is megfutni ezt a tempót.

Néhány éve kezdte komolyabban venni a felkészülést, hiszen a kor előrehaladtával már nem volt számára sem annyira magával értetődő a sebesség. Ám mindeddig probléma nélkül tartotta a sorozatot, az őszi szezon előtti felkészülési versenyen minden évben 5 percnél kevesebbet mutatott a versenyóra. Idén konkrétan 4:51.4-et. Vajon meddig sikerül folytatnia?

Forrás: Edzésonline

fb share