ATLÉTIKAI VB: PÉNTEKEN EGY MAGYAR A FINÁLÉBAN

A magyar csapat csütörtökön délelőtt Szabó Barbara révén a női magasugrás selejtezőjében volt érdekelt a moszkvai atlétikai világbajnokságon.

A két csoportban 27 ugró vette fel a küzdelmet a döntőért, amelybe végül 13 jutottak be. A döntőhöz 192 cm-t kellett teljesíteni.

Szabó Barbara elsőre teljesítette a 178 és 183 cm-t, ez utóbbi került be eredményeként a jegyzőkönyvbe is.

"- Szerettem volna legalább 188 cm-t ugrani, igazán kevés hiányzott hozzá – mondta a selejtező után az idén jelentős fejlődést mutató fiatal atlétanő. – A verseny időpontjára, a kora reggeli melegítésre és a Call room-ra igyekeztünk már otthon felkészülni, de a helyszínen szerzett benyomások számomra a jövőre nézve kiváló gyakorlati tapasztalatokat hoztak."

Magyar atléta legközelebb pénteken lép a Luzsnyiki stadion küzdőterére. Orbán Éva kalapácsvetés döntője 17,00 órakor kezdődik.

Csütörtökön hat döntőt rendeztek az olimpiai stadionban.

A svéd színekben versenyző, 2009 óta Stockholmban élő Abeba Aregawi nyerte meg a női 1500 méteres síkfutást. A skandináv ország első moszkvai érmét szerző etióp származású atléta mögött a szinte végig vezető amerikai Jennifer Simpson lett a második.

Kolumbia megszerezte első aranyérmét az atlétikai világbajnokságok történetében. A hármasugró Caterine Ibargüennek négy centiméterrel győzte le az orosz Jekatyerina Konevát a moszkvai versenyen. Ibargüen a tavalyi olimpián 14.80-nal lett második a kazah Olga Ripakova mögött, ez az eredmény ezúttal is csak az ezüstéremre lett volna elég, de a dél-amerikai tudott javítani.

A hétpróbázó Hanna Melnicsenko után a magasugró Bohdan Bondarenko is aranyérmet szerzett Ukrajnának, megelőzve a katari Mutaz Esza Barsimot és a kanadai Derek Drouint.

A londoni olimpián hetedik Bondarenko magabiztosan versenyzett, csak 229 centiméternél csatlakozott a mezőnyhöz. A magasságot elsőre átugrotta, mint ahogy a 235-öt is. A 241 csak másodikra sikerült, de ezt senki más nem tudta átugrani. Nekiment a 246 centiméternek is, hogy megdöntse Javier Sotomayor 1993-as 245 centis világcsúcsát, de nem tudta átvinni – így is világbajnoki csúccsal nyert. London olimpiai bajnoka, az orosz Ivan Uhov nem élt a hazai pálya előnyével, csak 235 centiméterig jutott, amivel lemaradt a dobogóról.

Egyetlen századmásodperc döntött a 400 méteres férfi gátfutás döntőjében a trinidadi Jehue Gordon javára az amerikai Michael Tinsleyvel szemben. A 21 éves Gordon élete legjobb eredményét érte el, a 29 éves Tinsley a londoni olimpia után ezúttal is ezüstérmes lett. A harmadik helyre a szerb Emir Bekrics jött be. A kétszeres világ- és olimpiai bajnok Félix Sánchezen már 200 méternél látszott, hogy erőtlenül fut, a vert mezőnyben haladt, és hiába hajrázott jól, lemaradt a dobogóról, csak ötödik lett.

A cseh Zuzana Hejnová révén cseh győzelem született női 400 méteres gátfutásban a moszkvai atlétikai világbajnokságon. A londoni olimpia bronzérmese két amerikait megelőzve, hatalmas fölénnyel ért célba. A címvédő amerikai Lashinda Demus a londoni ezüstérme után itt is hoppon maradt, ezúttal honfitársától, Dalilah Muhammadtól is kikapott, és meg kellett elégednie a bronzéremmel.

Ezekiel Kemboi Berlin és Tegu után zsinórban harmadszor is világbajnok lett 3000 méteres akadályfutásban, miután a remek kenyai csapatmunka végén simán lehajrázta a mezőnyt. A célegyenesben Conseslus Kipruto még tartotta vele a lépést, közeledett is felé, de nem volt esélye utolérni. Kemboi a vb-címek tekintetében utolérte mentorát, Moses Kiptanuit, sőt Athénban és Londonban megnyert olimpiai bajnoki címeinek köszönhetően eredményesebb is Atlanta ezüstérmesénél.

Forrás: MOB

fb share