Mester Bálint címvédése a tereptriatlon országos bajnokságon

Ismét kemény összecsapás helyszíne volt az Eger melletti Felsőtárkány, ahol az utóbbi idők egyik legjobb outdoor rendezvényén vehettek részt az ország minden részéről érkezett sportolók.

A címvédő Mester Bálint (X2S Haibike TEAM), aki idén világbajnoki bronzérmet szerzett Hollandiában, magabiztosan nyerte a versenyt.

Az úszáson még többen is előtte szálltak partra, de a kerékpáros pályát már a legjobb idővel teljesítette és a futáson sem volt olyan, aki a nyomába ért volna. A második helyen Medgyes Gábor érkezett célba, aki korábban szintén több alkalommal volt országos bajnok és a sportág Európa-bajnoka is.

A bronzéremért fej-fej mellett Váraljai Vázsony (Bálint korábbi csapattársa) és Varga Tamás Ervin harcolt még az utolsó méteren is. A csatából Váraljai került ki győztesen kevesebb, mint 1 mp előnnyel a másfél órás verseny után.

Poór Brigitta, az "Év extrém sportolója" nem tudta megvédeni bajnoki címét, mert Németországban egy világkupa futamon indult. Így Dósa Eszter a magyar MTB sport jelenlegi egyik legeredményesebb versenyzője komoly ellenfél nélkül, könnyedén szerezte meg az aranyérmet.

A versenyen bemutatkozott és nagyon eredményesen szerepelt az összetett 5. helyen célba érkező gyöngyösi Gyallai Soma, akinek az egész családja indult különböző kategóriákban. Soma gyerekkorától kezdve részt vesz a multisport versenyeken, ígéretes tehetségként vette fel a küzdelmet a .tapasztalt ellenfelekkel.

Száraz Dénes, aki színészként egyre sikeresebb tereptriatlon versenyző és jelenleg az Európa-bajnokságra készül, saját magát is meglepte, amikor kategóriájában elsőként ért célba.

– Olyan ősi ösztönöket tud előhozni egy ilyen terepsport, amit már teljesen elfelejtettek az emberek, amiről már azt gondolják, hogy nincs is ilyen – mondta Dénes a célban – Azt, hogy az ember a természetből jött és ezáltal vissza is mehet oda. A tereptriatlonban kiéleződnek az ösztönök, olyan érzések törnek elő, amelyeket még nem élt át.

Az eseménye egyik legnagyobb ovációját a 70 éves Szebeni Endre kapta, aki lendületesen és mosolyogva ért célba, ráadásul nem is az utolsó helyen! A triatlonosok számára legendás "Bandi bácsi", a legnehezebb versenyeket is teljesíti, télen, nyáron, hóban, fagyban.

Az X2S versenysorozat részeként kiírt eseményen a kerékpározás és futás útvonala sok technikás helyet érintett a közeli dombokon, így garantáltan érdekes terepet jelentett az amatőröknek és profiknak egyaránt, ezért a szeptemberi ausztriai Tereptriatlon Európa-bajnokságra is nagyszerű felkészülési állomás volt.

Magyar Bajnokok

Ifjúsági férfiak:
1. Gyallai Soma 1:24.36,
2. Gera Nándor 1:34.18,
3. Vass Boldizsár 1:58.07.

Junior nők:
1. Juhász Fanni 13.38.

Junior férfiak:
1. Vass Benedek 1:44.33.

Felnőtt I. férfiak:
1. Iván Márk (Budaörsi TKE) 1:34.08,
2. Tilk Bence 1:34.43,
3. Józsa Dániel 1:50.50.

Felnőtt II. férfiak:
1. Mester Bálint (X2S Haibike Team) 1:17.33,
2. Váraljai Vázsony (VTE) 1:23.16,
3. Varga Tamás Ervin 1:23.17.

Felnőtt III. nők:
1. Dósa Eszter 1:35.06.

Felnőtt III. férfiak:
1. Száraz Dénes (X2S Haibike Team) 1:35.12,
2. Major Gábor 1:38.17.

Felnőtt IV. férfiak:
1. Medgyes Gábor (Bikezone Gödöllő) 1:19.00,
2. Csányi Róbert 1:26.12,
3. Vajda Zsolt 1:32.07.

Szenior I. férfiak:
1. Tóth Viktor (X2S Haibike Team) 1:28.54,
2. Szmolnik Zoltán 1:45.02,
3. Kerek Zoltán (Team 3K) 1:50.11.

Szenior II. férfiak:
1. Gyevát Ferenc 1:39.57,
2. Lőrincz János (Gödöllői Sport Klub) 1:43.55,
3. Dózsa Gábor (Vuelta SE) 1:48.12.

Szenior III. férfiak:
1. Tari Tibor 1:50.38.

Veterán III. férfiak:
1. Szebeni Endre 1:43.19.

Forrás: Terepsport.hu

fb share