TÖRÖK ÉS OROSZ EB-GYŐZTES BUKOTT LE A DOPPINGELLENŐRZÉSEN

A Török Atlétikai Szövetség két évre eltiltotta a versenyzéstől Nevin Yanit női gátfutót, mert bebizonyosodott róla, hogy doppingolt.

A 100 méteren kétszeres Európa-bajnok atléta - a szövetség szerdai közlése szerint - még februárban, egy düsseldorfi versenyen produkált pozitív mintát, bár a bejelentés arról nem szólt, hogy milyen tiltott szert találtak a levett mintában.

A 27 esztendős Yanit 2010-ben és 2012-ben is a kontinens legjobbjának bizonyult az Eb-n, a tavalyi londoni olimpián ötödik volt, amellett az idén 60 méter gáton fedettpályás Európa-bajnoki címet szerzett.

Rajta kívül még több más török élsportoló is megbukott az elmúlt hónapokban. A 30-nál is több versenyzőt érintő botránysorozat gyengítheti Isztanbul győzelmi esélyeit a 2020-as nyári olimpia házigazda tisztéért Madriddal és Tokióval folytatott sportdiplomáciai küzdelemben. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság szeptember 7-én hirdeti ki, melyik város nyert a három jelölt közül.

Doppingolt, ezért az Orosz Atlétikai Szövetség két évre eltiltotta a versenyzéstől Anna Avgyejeva női súlylökőt.
A fedettpályás Európa-bajnok július 30-án bukott meg: egy hazai edzőtáborban oral-turinabol nevű anabolikus szteroidot tartalmazó mintát szolgáltatott az ellenőröknek.

Forrás: MOB

fb share