Fura ajándék a 31 éves apukától a Boston Maratonon

Szinte a végkimerülésig hajtotta magát 31 éves édesapa a hétfői Boston Marathonon csak azért, hogy az élen haladjon, ameddig csak bír, és így képernyőre kerüljön.


A 31 éves triatlonversenyző, Derek Yorek bevallottan azért nevezett az idei Boston Marathonra, hogy két- és ötéves gyermekének felejthetetlen élmény okozzon azzal, hogy a televízióban láthatják őt. Öt és fél percen át állt az élen.

Az első mérföldet 4 perc 38 másodperc alatt teljesítette, de akkor már az oxigénfelvevő képességének határán járt. Az első három mérföldön így is 5 perc 15 másodperces átlaggal hozta, végül teljesen kimerülve 3 óra, 4 perc 57 másodperc alatt ért célba. (A férfi győztes, az etióp Lelisa Desisa 2:09.17, a női első, a kenyai Caroline Rotich 2:24.55 óra alatt teljesítette a távot.)

"Ez borzasztó volt. Életem legnehezebb versenye volt, de megcsináltam és egy csodálatos élménnyel gazdagodtam. Ez valami olyan különleges teljesítmény volt, amibe örökké kapaszkodhatok" - mondta a célba érkezés után.

Elárulta, hogy látta édesanyját és nővérét, amint könnyes szemmel örültek annak, hogy az élen áll."Amikor megláttam őket, tudtam, hogy nem adhatom fel, be kell fejeznem a versenyt" - tette hozzá. Maga a verseny egy taktikai katasztrófa volt, végül 3571-en is megelőzték, és a legjobb idejéhez képest több mint 30 perccel rosszabb eredményt ért el. De azt mondta, őt ez nem érdekli. Bár a tévés közvetítés során a nevét nem írták ki, két kislánya a televízió előtt ugyancsak egy életre szóló élményt kapott.


Forrás: origo.hu

fb share