Közösségi futások és felkészülési versenyek a 33. SPAR Budapest Maratonra

Szeretnénk ha minél több kellően felkészült hazai hosszútávfutó választaná az október 7-i 33. SPAR Budapest Maratont az év célversenyének. Ez a cél - a maraton teljesítése - csak jól megtervezett következetes felkészüléssel érhető el, amelyben a kellő mennyiségben begyűjtött km-ek mellett helyet kell kapni a minőségi munkának is. A felkészülés második szakaszában feltétlenül szükségesek a "hosszú" futások, amiket jobb társaságban teljesíteni. Az edzések monotonitását időnként meg kell törni valamilyen módon: a szokott futóterep megváltoztatásával, csoportos futással, "sorstársakkal" való találkozással, olyan eseményekkel amelyek szinten tartják az eltökéltséget és sikerélményt nyújtanak. Ezeket a mozzanatokat mérlegelve és összegyúrva kiegészítjük felkészülési tanácsainkat, edzésterveinket felkészülési közösségi futásokkal és a színes hazai palettáról választott versenyekkel

AKTUÁLIS FELKÉSZÜLÉSI VERSENYEK

A felkészülési versenyek kiemelt távjain a 33. SPAR Budapest Maraton egyéni 42,2 km-es távjára az adott verseny előtt legalább 10 nappal benevezett futók 50% kedvezménnyel indulhatnak. Az érvényes nevezést a BSI-től kapott visszaigazoló legkésőbb a verseny helyszínén történő bemutatásával kell igazolni. Ez a kedvezmény a paksi Atomfutás esetében 2018.07.15-ig érvényes. A versenyeken a Spuri Aranykártya tulajdonosok is 20% díjkedvezménnyel indulhatnak. A kedvezmények nem összevonhatók.

VII. Atomfutás-Paks, 3/4marATOM, 31,6 km, szeptember 15. szombat

A Duna-parti kisváros népszerű rendezvényének védnöke ezúttal is dr. Kovács Antal olimpiai bajnok, MVM Paksi Atomerőmű Zrt. kommunikációs igazgatója. Találó mottójuk: "Nagy teljesítmények találkozása." A verseny szervezője paksi futónagykövetünk és csapata.

Versenykiírás >>>

KÖZÖSSÉGI FELKÉSZÜLÉSI FUTÁSOK

A BSI Futónagykövetei országszerte szerveznek a szeptemberben olyan közösségi futásokat, amelyek távjai jól illeszkednek akár egy "első bálozó" maratonista felkészülésének utolsó szakaszához is. Ezek NEM VERSENYEK, tehát mindenki nyugodtan futhat a saját tempójához leginkább közelálló társasággal. Ezeken a futásokon ingyenesen vehetsz részt, sőt hívhatod barátaidat is! Találjatok magatoknak új futótársakat, ismerkedjetek meg izgalmas futóterepekkel és készüljetek együtt!

Folyamatosan bővülő listánkból itt keresheted meg a hozzád legközelebbi, vagy a számodra legszimpatikusabb helyszínt, időpontot és csatlakozhatsz lelkes futónagyköveteink közösségi futásaihoz. Böngéssz, kattints, jelentkezz be a választott eseményre és fuss!

szeptember 12. szerda

* Budapest, Kispest, KAC pálya, 19 óra

szeptember 14. péntek

* Budapest, Margitsziget, MAC, 17 óra, 15-20-25 km

* Gyula, Temesvári Reál ABC előtt, 17.30 óra, 4 km-es körön megbeszélés szerinti távok

szeptember 15. szombat

* Békéscsaba, Árpád Gyógy- és Strandfürdő Békéscsaba, 7:45, kb. 30 km

* Budapest, Csepel, XXI.ker.Duna utca, Papírgyár parkoló, 9 óra, kb. 30 km

* Mezőkeresztes, Általános Iskola parkoló, 15 óra

szeptember 16. vasárnap

* Bécs, Donauinsel, 7 óra, 1-2-3 óra közös futás

* Budapest, XI.kerület, Bikás park, 9 óra, akár 25 km

* Budapest, XVII.kerület, 7:45, 10-18-30 km

* Eger, Érsek kerti szökőkút ,9 óra, 26 km

* Szombathely, Csónakázó tó,8:30, 23-25 km

szeptember 19. szerda

* Budapest, Kispest, KAC pálya, 19 óra

* Miskolc, Ifjúsági Sporttelep, 17.30

* Pécs,Tüskésrét,18 óra, igény szerinti távok

szeptember 20. csütörök

* Budapest,Margitsziget,ELTEkergők, Árpád-híd felőli bejáró, 16:50; akár 30 km

* Pécs, Kossuth tér,FutaPécs sportos csütörtök, 18 óra; 10-20-30 km

szeptember 21. péntek

* Balatonfüred, Széchenyi utcai SPAR parkoló, 19 óra, 10-15 km

* Dombóvár, Sportpálya, 18 óra, kb. 30 km

* Elek, Sportpálya, 18 óra, 15-20 km

* Kalocsa, Sportpálya, 10 órától,2018 perc futás egyedül. vagy váltva

* Tököl, Hősök tere, 18 óra, akár 25 km

szeptember 22. szombat

* Algyő, Faluház, 7 óra, akár 25 km

* Bonyhád,9 óra, 32 km

* Budapest, MAC Angyalcipők és NormafaTeam közös szervezés, 9 óra

* Budapest, PFB 10 híd futás Hajógyári sziget, 9 óra, akár 32-35 km

* Budapest, XVI. kerület,8 óra,kb.30 km

* Budapest, XXI. kerület, Csepel,8 óra, akár 35+ km

* Dabas,7:30, 5-8-14 és 28 km

* Debrecen-Józsa,6 óra, akár 30-35 km

* Kaposvár,Kossuth tér, 14 óra, 25 km

* Mezőkeresztes, Általános Iskola parkoló, 15 óra

* Ócsa, Műemlék református templom, 15 óra, sokféle táv

* Szolnok,9 óra, 10-15 és 20-25-30 km-es távok

szeptember 23. vasárnap

* Agárd,Velencei-tó Kör Klasszik Pók Janóékkal,28 km

* Budapest, Pestszentlőrinc,Péterhalmi erdő Gloriett-telepi bejárat 8.30,kb.32 km

* Budapest, Rákos patak part, 15 óra, 20-25 km

* Budapest,II.kerület',11-es busz végállomás,Nagybányai u.,9 óra, kb.25 km terep

* Dunaharaszti,9 óra, 27 km

* Herceghalom,9 óra, 20-25 km

* Kiskunhalas,Sóstó fürdő, 9 óra, 5-10-15-20-25-30-35 km.

* Monorierdő,Makkos park, 8.00, 26-30 km

* Sátoraljaújhely9 óra, 25 km

* Tápiógyörgye', 9 óra, 25 km

* Vecsés,8.30-kor, 7-14-21-28-33 km

* Zalaegerszeg, Ifi Centrum, 9 óra, 14-25 km

szeptember 26. szerda

* Budapest, Kispest, KAC pálya, 19 óra

szeptember 28. péntek

* Tápiószele, 17 óra

szeptember 30. vasárnap

* Budapest, Népliget, Róka Laci városköre, 10 óra, kb. 20 km

LEZAJLOTT FELKÉSZÜLÉSI VERSENYEK

9. Győr-Lipót Futóverseny, 26,4 km, június 17. vasárnap

Fuss a vizek városából a Szigetközbe vezető kerékpárúton és a verseny után mártózz meg a híres Lipóti Termálfürdő medencéiben. A verseny fő szervezője a magyar női maratoni csúcstartó, a győri Spuri Futóbolt vezetője Földingné Nagy Judit.

Versenykiírás >>>

V. Szelidi-tó futás, 22 és 33 km, augusztus 4. szombat

A Szelidi-tó valójában a Duna egy hangulatos kanyargós holtága az Alföldön. Az itt futók elmondhatják magukról, hogy legyőzték a Dél-Alföld legnagyobb "kígyóját" ! A verseny szervezője kalocsai futónagykövetünk és lelkes csapata.

Versenykiírás >>>



fb share