30 fős csapat utazhat a szabadtéri atlétika Eb-re

Nem célverseny a márciusi fedettpályás világbajnokság a magyar atlétika számára, Dornbach Ildikó szakmai igazgató szerint mindenek előtt a júliusi Európa-bajnokságra készül a válogatott, s Barcelonába akár 30 fős csapat is utazhat. A hazai fedettpályás idény a múlt heti Budapest-bajnoksággal kezdődött, februárban kerül sor a honi szövetség (MASZ) hagyományos nemzetközi versenyére, majd a hó végén a fedett ob következik. A vb-nek március 12-14-én Doha ad otthont.

- Nem görcsölünk a fedett vb miatt, amelyen ezúttal is egy kis csapat indul, a létszám szerintem nem éri majd el a hét főt - nyilatkozott az MTI-nek Dornbach Ildikó. - Messze nem célverseny ugyanis a dohai vb, van olyan szakág, amelynek belefér a felkészülésébe, van amelyiknek nem. A távfutók döntő többségénél például a nyári eredményesség feltétele egy hosszabb felkészülés. Belefér a vb a sprintereknek, a gátas Kiss Dániel már megfutotta a szintet, vagy a súlylökőknek, akik közül Kürthy Lajosnak nem okozhat gondot a kvalifikáció, de Márton Anita indulására is számítok.

A szakmai igazgató hozzátette, 2010 kiemelt állomása a nyári szabadtéri Európa-bajnokság, ahol az elnökség felhatalmazása alapján egy nagyon nagy csapat is indulhat.

Forrás: Sportgéza



fb share