A cél: 1014 méter - interjú Ságodi Attilával

A KPMG Kékes Csúcsfutáson a névadó szponzor is népes csapattal indul. Ságodi Attila, a könyvvizsgáló és tanácsadó cég infrastruktúra és stratégiai iparágak területért felelős vezetője rendszeresen fut, de először indul az 1014 méterre.


- Hogyan készülsz a 18. KPMG Kékes Csúcsfutásra testben és lélekben? Hetente hányszor, milyen terepen futsz?

- A testi felkészülés heti 4-5 alkalmat jelent, és nagyságrendileg 5-10 km-es távokból áll. Az adottságok miatt sík terepen futok elsősorban, de jól tudom, hogy a hegymenet óriási többletterhet fog jelenteni. A lelki felkészülést egyelőre nem vittem túlzásba, viszont egyre többször eszembe jut, hogy a majdnem 700 méter még sík terepen is okozhat fájdalmat, hát még függőlegesen. Ilyenkor kicsit összeszorul a gyomrom, de egyúttal lelkesítő izgalmat is érzek, hogy miként tudom teljesíteni a magamnak kitűzött célt.

- Mit jelent számodra a futás? Mióta tölt be fontos szerepet az életedben?

- A futás kiskorom óta az életem része. Már óvodásként és kisiskolásként is nagyon élveztem a fogócskázást, és persze azt, hogy nem igazán tudtak elkapni. Így szinte elkerülhetetlen volt, hogy tizenévesen néhány évig versenyszerűen sportoljak. A gátfutást szerettem a legjobban, amiben a sikerhez ötvözni kell tudni a technikát, a gyorsaságot, az erőt és a hajlékonyságot. Ezeknek a képességeknek a munkában is jó hasznát veheti az ember, csak úgy érzem, itt még többet kell gyakorolni.

- A szombati verseny után mi a következő kitűzött cél?

- Még nem a következő kihívásban gondolkodom, hanem a mostaniban. Versenyzőként is megtanultam, mindig az éppen soron következő feladatra kell fókuszálni, különben könnyen álomvilágban találja magát az ember. Először tehát szeretném túlélni a szombati fellépést, és mindenképpen szeretnék sérülésmentesen, egységes tempóban futva feljutni a csúcsra, ha lehet, közelebb az élbolyhoz, mint a sereghajtókhoz. Természetesen vannak távolabbi terveim is: jövő héten a KPMG-sportnapon, azután pedig a Positive Energy csapat maratonváltójának tagjaként sem szeretnék szégyent vallani.



fb share