Gatlin megdöntötte Usain Bolt csúcsát: 9.75

Justin Gatlin csütörtökön, az atlétikai Gyémánt Liga-verseny római állomásán 9.75 másodperces idővel megdöntötte Usain Bolt versenycsúcsát. Baji Balázs a hatodik lett 110 méter gáton.


Az amerikai szombaton még Eugene-ben 200 méteren érte el a világ idei legjobbját (19.68 másodperc), csütörtökön pedig már az olasz fővárosban remekelt 100-on, annak ellenére, hogy a hosszú utazással és az átállással is meg kellett küzdenie.

A klasszikus táv 2004-es olimpiai bajnoka a rajt után 20 méterrel állva hagyta riválisait, s végül mindössze egyetlen századdal maradt el saját ranglistavezető eredményétől, melyet még május közepén futott Dohában.

A 9.75-ös idő egy századdal jobb mint a hatszoros ötkarikás bajnok, világcsúcstartó Bolt versenycsúcsa, melyet 2012-ben ért el a jamaicai sprinter.

Az Európa-bajnoki negyedik Baji Balázs a táv elején sok gátba belerúgott, az utolsó 30-40 méteren azonban már kifejezetten jól futott, s végül - idei legjobbjával - 13.54 másodperccel hatodikként ért célba.

Az élvezetes, magas színvonalú versenyen öt számban született a világ idei legjobb eredménye: férfi 800 méteren a világbajnoki címvédő etióp Mohammed Aman 1:43.56 perccel, férfi 5000-en honfitársa, Yomif Kejelcha 12:58.39 perccel, női 1500 méteren Jenny Simpson 3:59.31 perccel, női 3000 akadályon a kenyai Hyvin Kiyeng 9.15.08 perccel, női magasugrásban pedig a spanyol Ruth Beitia 2,00 méterrel érte el az év legjobbját.

Női 100 gáton hiába gyűlt össze bombaerős mezőny, a szám nem a kiváló futásról, hanem a nagy bukásokról marad emlékezetes.

A londoni olimpiai bajnok ausztrál Sally Pearson ugyanis nagy esése után eltörte a csuklóját, mellette pedig a vb-címvédő amerikai Brianna Rollins is bukott, az idei ranglistavezető, szintén amerikai Jasmin Stowers pedig az élen haladva csúnyán beletalpalt a hetedik gátba, s végül besétált a célba.

A győzelmet Sharika Nelvis, Rollins és Stowers honfitársa szerezte meg 12.52 másodperccel.


Forrás: nso.hu



fb share