Futó- és gyaloglóünnep Szalántán és Dencsházán

Közös utakon - egymás felé: ezekkel a jelszavakkal rendeznek futóeseményeket két Baranya megyei településen, június 5-én, pénteken. A táv 2, illetve 6,5 kilométer.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) háttérintézménye, a Türr István Képző és Kutató Intézet (TKKI) által kezelt "TÁMOP-5.3.6/B-13/1-2014-0001 - Szakmai-módszertani támogatás a komplex telep-program és az elnéptelenedő falvak társadalmi-gazdasági folyamatainak megfordítását célzó program megvalósítói számára" című kiemelt projekt feladata, hogy elősegítse a kapcsolódó pályázati konstrukciók sikeres megvalósítását és a társadalmi felzárkózás körébe tartozó projektek hálózatosodását. Ennek érdekében 2015. június 5-én a TKKI a Komplex telep-program (TÁMOP-5.3.6-11/1) két helyszínén, Dencsházán és Szalántán futó- és gyaloglóünnepet szervez a projekt megvalósítói és a környező települések általános iskolásai, civil szervezetei számára.

A rendezvényen résztvevők a települések központjától indulnak, a cél pedig a telep-program keretein belül kialakított közösségi ház körüli helyszín. 2-4 fős csoportban rajtolnak, a jelentkezéskor kapott csoportszám szerint. Közben az esemény teljes időtartama alatt a színpadon szórakoztató, főként kulturális és az egészséges életmóddal kapcsolatos programok zajlanak majd. Helyi művészeti, tánc- és zenei csoportok lépnek fel és közös aerobic show-t tartanak. A projekt szellemiségének jegyében mindenki egyenlő, így a futóversenyen győzteseket nem hirdetnek. Helyette a résztvevők között sportszereket tartalmazó ajándékcsomagokat sorsolnak ki a szervezők.

Az EMMI által kiírt és a TKKI révén megvalósuló projekt hiánypótló módon támogatást nyújt az egymástól elszigetelten megvalósuló TÁMOP-5.3.6-11/1, TIOP-3.2.3/A-13/1 és TÁMOP-5.3.11-es célzó programok keretében kedvezményezett pályázatos projektek megvalósítói számára, egyebek között fórumok, konferenciák, műhelymunkák és egyéb rendezvények szervezésével. A mostani esemény kiemelt célja, hogy a két községben a programokhoz kapcsolódóan erősödjön a projektek megvalósítói és a TKKI közötti szakmai együttműködés. Ezáltal hosszabb távon hozzájárul a TKKI elsődleges célkitűzéseihez, a komplex társadalomfejlesztéshez, a társadalmi felzárkózáshoz, a mélyszegénység mérsékléséhez, a szegregált lakókörnyezetben élő, hátrányos helyzetű közösségek társadalmi felzárkózásához és az esélyegyenlőség megteremtéséhez. A június 5-i futó-és gyaloglóünnep egy olyan kötetlen tapasztalatcserét biztosít, amely a társadalmi felzárkózásban érintett szereplők, szervezetek és projektmegvalósítók az eddiginél még szorosabb együttműködését segíti elő.

Bővebb információ, nevezési tudnivalók, térképek és letölthető nevezési lapok az előzetes nevezéshez: www.psnzrt.hu

A két esemény szórólapja:




fb share