Készülj velünk az október 11-i tízkilométes távra!

Június 29-től, hétfőtől indul e-edzésünk a SPAR Budapest Maraton® Fesztivál 10 kilométeres távjára. Mutatunk egy kis ízelítőt belőle, amelynek segítségével eldöntheted, úgynevezett űridőt tervezel, vagy azt, hogy éppen utol ne érjen a záróbusz.


A 10 kilométer az a táv, ami egy kezdő futó számára is belátható, aminek a teljesítése nem vész a távoli jövőbe. Most induló programunk során erre a távra fogunk készülni, ám nem mindegy, hogy jelenleg milyen állapotban vagy.

Az eseményen a 10 kilométer teljesítésének a szintideje 70 perc. Ha ebből az időből kicsúszol, akkor a záróbusz felszed, és sajnos nem tudod befejezni versenyt. Ennek megfelelően választhat edzésterveink közül, íme az első három hét programját mutató ízelítő.

A háromhetente emailben érkező edzéstervre itt tudsz feliratkozni.



fb share