Meglepetés: érem a minimaraton-váltók tagjainak is

Idén igazi éremeső fogad majd a 25. K&H mozdulj! maraton- és félmaratonváltón. Az egyéni félmaratonisták mellett a váltószámok szereplői is éremmel térhetnek haza - olyannyira, hogy még aminimaraton-váltó tagjait is éremmel várjuk a célban.

Úgy döntöttünk, nem kivételezünk. A legrövidebb váltószereplőit is megajándékozzuk a célban, ha sikerrel teljesíti a csapat a 3*2 km-s távot. A minimaraton-váltóra háromfős csapatok jelentkezését várjuk. A csapat minden tagja - egymást váltva - 2000 métert fut.

Ha a mini rövdinek tűnik, választhatjátok a fémaratonváltót, ahol a klasszikus 21,1 km-s távot három fő futja le, egyenlő arányban megosztva a kilométereket.

A leghosszabb váltószám a maratonváltó, ahol 3, 4 vagy 6 fős csapatok indulhatnak, tetszőleges módon felosztva egymás között a 6*7032 méteres kört.

Az online előzetes nevezés csütörtökön éjfélig tart. Nevezni a helyszínen legkorábban 10 órától lehet, legkésőbb az adott futam rajtja előtt 30 perccel!




fb share