BRUTÁLIS VOLT A LÉGSZENNYEZETTSÉG AZ OLIMPIÁN

Minden eddigi olimpiához képest nagyobb volt a levegő szennyezettsége a 2008-as pekingi játékokon, és mintegy 30 százalékkal volt több, mint a kínai környezetvédelmi szakértők jelentésében közölt érték. Ezt az első átfogó és összehasonlító jelentés állapította meg, melyet az Environmental Science and Technology című szaklap legutóbbi számában tettek közzé.

A méréseket a rendezvények előtt, alatt és után végezték el az Oregoni Állami Egyetem és a Pekingi Egyetem kutatói, a tanulmányt az Egyesült Államok és Kína nemzeti tudományos alapítványai támogatták.

A légszennyezés annak ellenére volt ilyen nagy, hogy a kínai kormány több intézkedést életbe léptetett a játékok kezdete előtt: gyárakat zártak be, építkezéseket lassítottak és megtiltották az autók egy részének közlekedését. Az időjárás is kedvezően alakult, néhány eső és a szél enyhítette a levegőszennyezés hatását.

Mindezek ellenére a levegő szennyezettsége 2-4-szerese volt egy átlagos Los Angeles-i napon tapasztalt értéknek. A pekingi játékok idején Athénhoz, az előző olimpiához képest kétszer nagyobb volt a szennyező részecskék száma a levegőben, Atlantához képest háromszoros és 3,5-szeres Sydneyhez viszonyítva.

A pekingi illetékesek minden igyekezete ellenére az események időtartamának 81 százaléka alatt a WHO által biztonságosnak minősített határérték fölött volt a levegő porszennyezettsége, sőt a legveszélyesebbnek számító mérettartományban, a 2,5 mikrométer alattiban - amely a legmélyebbre hatol a tüdőben - elérte a 100 százalékot. Ez azt jelenti, hogy a játékok teljes ideje alatt a megengedett határérték fölött volt a legveszélyesebb méretű részecskék koncentrációja a sportolók és nézők által belélegzett levegőben.

Forrás: TeleSport



fb share