2017-es eseményeinktől változik a nevezések átadása és módosítása

Változások a BSI eseményein: a 2017-es eseményektől megszűnik a BSI eseményein a rajtszámok személyek közötti átadásának lehetősége, illetve változik az eseményen belüli távmódosítás menete.


Eseményeinken évről évre növekszik a nevezések más személynek történő átadása, illetve az eseményen belül, a távok közötti nevezés módosítások száma. Ez komoly adminisztrációs és szervezéstechnikai feladatot ró ránk. Ezzel párhuzamosan Európában egyedülálló módon lehetőséget biztosítunk már hosszú évek óta a nevezések lemondására és a befizetett nevezési díjak több mint egy évig való újra felhasználására. Ezek figyelembevételével úgy döntöttünk, hogy változtatunk a nevezések átadásának és módosításának eddigi rendszerén.

2017-es eseményeink meghirdetésétől kezdve megszűnik a BSI eseményein a rajtszámok személyek közötti átadásának lehetősége, illetve változik az eseményen belüli táv módosításának menete. Rajtszámot semmilyen esetben nem írunk át más nevére, sem előzetesen, sem az esemény után.

Mivel a nevezés átadásának lehetősége megszűnt,

ha már neveztél egy eseményre, de nem tudsz részt venni rajta, lehetőséged van az eseménytől való visszalépésre. A visszalépni mindig az eseményt hetében szerda éjfélig tudsz. (Kivételt képeznek az esetlegesen halasztott vagy későbbi időpontban megrendezendő események.) A Spuri Balaton Szupermaratonon speciális lehetőség van visszalépésre, erről itt olvashatsz)

Az eseménytől való visszalépésedet csak az alábbi linken lévő visszalépési űrlapon fogadjuk el, amely található.

Visszalépésed esetén a befizetett nevezési díjadat 500 Ft kezelési költség levonásával jóváírjuk egyenlegedben, amelyet a tárgyévet követő esztendő utolsó napjáig tudsz felhasználni BSI esemény nevezési díjára. Így a nevezési díjad nem vész el, később is fel tudod használni. A visszalépések jóváírásait az űrlap elküldésétől számított 5 munkanapon belül feldolgozzuk.

Visszalépés esetén nevezési díjat nem fizetünk vissza.

Nevezés átadás GYIK

Ha nem tudok elindulni egy eseményen, más indulhat helyettem?
Nem, rajtszámot, nevezést nem lehet átadni.

Csak úgy odaadhatom másnak a rajtszámomat?
Nem. A rajtszám átadása másik személynek nem engedélyezett.

Az esemény után módosíthatom a nevet, ha barátomtól átvettem a rajtszámát?
Mivel átvenni rajtszámot nem lehet, így az eredménylistában szereplő nevet sem tudjuk utólag módosítani.

Mit tehetek, ha nem tudok részt venni az eseményen?
Lehetőség van az eseményen való részvételtől visszalépni és a befizetett nevezési díjat egy adminisztrációs költség levonása után az egyenlegedben jóváíratni. Az így keletkezett egyenleget a tárgyévet követ év december 31-ig használhatod fel BSI esemény nevezési díjára.

Meddig kell megtennem a visszalépést?
Két lemondási határidővel léphetsz vissza az eseménytől az erre szolgáló űrlapon. A visszalépés menetét és a határidőket itt találod.

Mekkora a jóváírás mértéke?
Ha visszalépésedet az eseményt megelőző 6.hétig jelzed felénk, akkor 1000Ft kezelési kölség levonása után a befizetett nevezési díjadat jóváírjuk az egyenlegedbe. Ha visszalépésedet az esemény hetének szerda éjféli időpontjáig teszed meg, akkor a befizetett nevezési díjad 40%-a levonásra kerül kezelési költségként, a többit pedig jóváírjuk az egyenlegedbe. Szerda éjfél után a visszalépés nem lehetséges.


Táv és módosítás, eseményen belül:

Ha már leadtad egy eseményre a nevezésedet, de a teljesítendő távot módosítanád rövidebbre vagy hosszabbra, akkor azt a következő lépésekben tudod megtenni.

Ha a táv módosítása mellett döntöttél, akkor az eredeti távtól vissza kell lépned. A visszalépést az alábbi >>oldalon tudod intézni. Az elküldött visszalépést 5 munkanapon belül dolgozzuk fel.

A befizetett nevezési díjadat 500 Ft adminisztrációs díj levonásával jóváírjuk az egyenlegedbe, ezek után az új távra való nevezéssel és az aktuálisan érvényes rád vonatkozó nevezési díj befizetésével tudsz benevezni az új távra a megadott nevezési határidőkig, illetve ha a távra a nevezést meghatározott létszámlimit elérése miatt még nem zártuk még le. A nevezés lezárása után a táv módosítása nem lehetséges.

A jóváírt egyenleged felhasználásával az új nevezést természetesen intézheted, ekképpen:

  • online
    a nevezési határidő lezárásáig
  • személyesen a BSI nevezési irodájában az előnevezés lezárásáig.

A módosítást intézheted az esemény helyszínén a probléma megoldás asztalnál 500 Ft módosítási díj, plusz a nevezési díj különbözet befizetésével. A helyszínen egyenleget már nem tudsz igénybe venni.
(Példa: fizettél 6000 Ft-ot az eredeti táv nevezéséért. Az új táv helyszíni nevezési díja 8500 Ft. A különbözet 2500 Ft+500 Ft módosítási díj.)

Abban a esetben, ha hosszabb távról a rövidebbre váltasz, és nincs nevezési díj különbözet, mert a befizetett nevezési díj nagyobb mint az átnevezett táv helyszíni díja, akkor csak a módosítási díjat (500 Ft) kell kifizetni. Ha módosított táv nevezési díja kisebb, mint a befizetett összeg, a különbözetet jóváírjuk (irodai nevezésnél azonnal, helyszíni módosításnál az esemény után), amelyet az eseményt követő év utolsó napjáig tudsz felhasználni BSI esemény nevezési díjára.

áv módosítása eseményen belül GYIK

Ha bármilyen okból szeretném módosítani a távot az adott eseményen belül, azt megtehetem? Igen. A módosítás menetéről fent olvashatsz.

Mi a menete a táv módosításának? A módosítás menetéről fent olvashatsz.

Táv módosítása után átadhatom másnak a nevezésem? Nem. A rajtszám átadása másik személynek nem engedélyezett.

Indulhatok a 21km-en a 7 km-es rajtszámommal? Nem. Csak azon a távon indulhatsz, amelyre a rajtszámod jogosít.


A rajtszámátvétel menetének változása:

Bizonyára többen tapasztaltátok, hogy 2016. 09. 1-től eseményeinken megváltozott a rajtszám átvétel menete.

Rajtszámot kizárólag nyomtatott vagy telefonon bemutatott nevezési visszaigazolás bemutatása után adunk ki. Kérjük, ha telefonon mutatod be a levelet, keresd elő az e-mail fiókodból még az átvételi területre való belépés előtt, hogy ne az asztalnál tartsd fel a sort a keresgetéssel. Köszönjük.

Ha nem hoztad a nevezési visszaigazolásodat, akkor a nevezési visszaigazolás pótlása asztalnál kollégánk fényképes igazolvány (személyi, jogosítvány) bemutatása után egy kártyát állít ki a részedre, amellyel át tudod venni a rajtszámodat.

Ha barátod, ismerősöd rajtszámát szeretnéd átvenni, kérjük, hozd a neki küldött nevezési visszaigazolást. Azokon az eseményeinken, ahol a nevezési visszaigazolás nem tartalmazza a rajtszámot, annak bemutatása nem kötelező a rajtszám átvételéhez, bár jó ha nálad van, mert meggyorsítja a folyamatot. A csapatnevezéseket (pl. Flora Maratonstaféta) egy ember veheti fel, az ahhoz tartozó visszaigazolóval.

Rajtszám átvétel GYIK

Bemutathatom a nevezési visszaigazolást mobiltelefonon?
Igen, de kérjük, jó előre keresd meg a telefonodon, ne az átvételi asztalnál kezdd el kutatni.

Felvehetem másik személy rajtszámát?
Igen, abban az esetben, ha nálad van az ő nevezési visszaigazolása. Ennek hiányában nem veheted át más rajtszámát.

Mi a teendőm, ha nem hoztam a nevezési visszaigazolásomat?
A "nevezési visszaigazolás pótlása" asztalnál kollégánk fényképes igazolvány (személyi, jogosítvány) bemutatása után egy kártyát állít ki a részedre, amivel át tudod venni a rajtszámodat, illetve adategyeztetés után ismerősödét is.

Ha cégként több nevezést vennék át, és van rajtszámokat és neveket tartalmazó összesítő táblázatom, átvehetem a rajtszámokat?
Igen.



fb share