A 2. Samsung Olimpiai Zöld Fesztivál sajtótájékoztatójáról

Ma délután tartotta a Samsung és a MOB a 2. Samsung Olimpiai Zöld Fesztivál sajtótájékoztatóját, ahol felidézték az eddigi Samsung sporteseményeket, bemutatták az ideit és megtudhattuk, mely sportolók és vezetők vesznek részt programokban.

A sajtótájékoztatót Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke nyitotta meg, aki elmondta, hogy a Samsung az atlantai olimpia óta a sport mögött áll. Egyik céljuk összekötni a mozgást és a természetet, és arra ösztönözni az embereket, hogy vegyenek részt olyan eseményeken, mint a vasárnapi.
Dae Hyun Kim, a Samsung Electronics Zrt. elnöke követte, aki úgy fogalmazott, büszke arra, hogy tovább folytatják a kapcsolatot a MOB-bal, és boldog, hogy részt vesznek a 2. Samsung Olimpiai Zöld Fesztivál szervezésében. A természetvédelmet, a sport és a természet különleges kapcsolatát hangsúlyozva a fő céljuk, hogy minél többen töltsék a szabadidejüket a természetben. Továbbá felhívta a figyelmet, hogy az eseményen véradás is lesz.
Kim úrnak volt egy meglepetése a résztvevők számára - bejátszottak egy felvételt az 1988-as szöuli olimpiáról - Borkai Zsolt 10 pontos, aranyérmes tornagyakorlatát, melyet tapsvihar fogadott.
Dr. Facskó István, a Samsung Electronics Zrt. alelnöke bekonferált egy filmet a Samsung Futófesztiválokról, melyeket 10 évig szerveztek a BSI-vel közösen, és ahol egymillióan futottak ez idő alatt. Azt mondta, amikor a Samsung Magyarországra jött, az volt a szlogenjük, hogy az életre keltett technológia. Így tavaly arra az elhatározásra jutottak, hogy szeretnék ezt az eseményt más formában életre kelteni - így született meg a Samsung Olimpiai Zöld Fesztivál - mely kiviszi a sportot a szabadba, Budapest "tüdejébe". A tavalyi eseményről is láthattunk egy filmet - a kerékpárosok egymás melletti rajtjáról, a terepfutókról, a szórakoztató programokról.
Jávorszky Iván, az SOS Gyermekfalu Magyarországi Alapítvány ügyvezető igazgatója örömmel jelentette ki, hogy ők is ott lesznek az eseményen, közel 200 gyermek jön tőlük, hat focicsapatot állítanak ki - úgy fogalmazott, mindenki győztes, aki ott lesz.
Molnár Zoltán, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára elmondta, annak idején amikor felmerült a Samsung Futónapok rendezvénysorozat ötlete, elsőre lehetetlennek tűnt, de Borkai Zsolt elkötelezettsége hozzásegítette a szervezőket a megvalósításhoz. Most büszkeséggel tekintenek vissza ezekre az eseményekre, és biztos benne, hogy sok év távlatában így tekintenek majd a Samsung Olimpiai Zöld Fesztiválra is.

Kocsis Árpád, a BSI versenyigazgatója elsősorban azt emelte ki az esemény kapcsán, hogy a természetben lesz, hiszen a BSI rendezvényeinek 90 százaléka aszfalton zajlik. A BSI egy alapvetően futóeseményeket rendező cég, de ide mindenképpen szerettünk volna más sportokat is kihozni, így alakult ki az együttműködésünk a Sportaktív Klubbal és a IX. Buda Mountain Bike Maratonnal. A Hármashatár-hegyen nem csak a sportolók, de a nézők is nagy számban jelentek meg tavaly - ez egyfajta családi fesztivál, ahol idén még több program lesz, az egész reptéren. A kerékpáros rajt 200 méter szélesen fog elhúzódni, lesznek bemutatók, KRESZ és MTB ügyességi pályák is. 10 órától 16:45-ig folyamatos sportkavalkádra számíthat, aki kilátogat!

A május elsejei esemény fővédnöke Schmittné Makray Katalin olimpiai ezüstérmes tornász, védnöke Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, olimpiai bajnok tornász. Számos további olimpiai és világbajnok is rajthoz áll majd május elsején a túra, futás és kerékpár távokon: Kovács István (ökölvívás), Kozmann György (kenu), Storcz Botond (kajak), Horváth Gábor (kajak) és Marosi Ádám (öttusa) is ott lesznek a mezőnyben. A 7 kilométeres terepfutáson rajthoz áll Dae Hyun Kim, a Samsung Electronics Zrt. elnöke és dr. Facskó István, a Samsung Electronics Zrt. alelnöke is.



fb share