A T-Home Vivicittától a berlini maratonig vezet az út

Két év kihagyás után a 26. T-Home Vivicittá Városvédő Futáson tér vissza a sportág vérkeringésébe Iliás Ákos, aki szeptember 25-én a berlini maratonon is rajthoz fog állni. Mint fogalmazott, az április erőpróbát az őszi megmérettetés első felkészülési állomásának tekinti.

- Hogyan került képbe az áprilisi városvédő futás?

- A Párizsban élő Fülöp Gábor barátommal úgy döntöttünk, idén egy európai nagyvárosban szeretnénk teljesíteni a 42 kilométert. Gábor tavaly már szerzett tapasztalatokat a francia fővárosról, ezért mindenképpen egy másik országot kerestük helyszínnek, így esett a választás Németországra. Hosszabb kihagyás után januárban kezdtem az edzéseket, és mindenképpen szerettem volna egy 10 kilométer körüli versenyen részt venni, így jött a T-Home Vivicittá.

- A kihagyás előtt más sportágat űztél?

- Elsősorban squasoltam és fociztam. Azonban a derekam nem bírta a terhelést, ezért visszatértem a futáshoz. Korábban sok félmaratonon indultam már, szeretem ezt a sportot, mert nemcsak nagyon jól kikapcsol, de szellemi feltöltődést is jelent számomra. Egyelőre saját kútfőből építkezem, hetente két-három alkalommal járok le futni. A rövidebb edzéseket a Rákos-pataknál vagy a Puskás Ferenc Stadion melletti parkban tartom, a hosszúfutásokat pedig hétvégén a Margitszigeten. Mostanában egy futóbarátommal, Vonnák Dzsamilával együtt járunk edzeni, ami sokat segít, hiszen ha bármelyikünk is ellustulna, akkor a másik képes motiválni. Dzsamila egyébként már-már törzsfutónak számít.

- Két év versenyzés nélküli időszak után milyen elvárásokat fogalmaztál meg magadban a T-Home Vivicittával kapcsolatban?

- Amennyiben hatvan perc alá tudom szorítani az időmet, akkor elégedett lehetek a teljesítményemmel. Az első felét a távnak szeretném inkább visszafogottabban futni, és ha úgy érzem, hogy maradt bennem tartalék, akkor az utolsó néhány kilométert megnyomom. Ez lesz az idei első versenyem, és őszig még tervezek néhányat, nagyjából havonta egyet. Még a Hortobágyon sem voltam, ezért szeretném magam ott is kipróbálni, és még a nyáron jó lenne egy félmaratont is futni biztató idővel. A maratoni táv pedig abszolút ismeretlen számomra, ezért nagyon várom már ezt a kihívást. Örülnék, ha olyan 4:15 körüli idővel érnék célba, ha pedig 4 óra alá tudnám szorítani az időt, akkor igazán boldog lehetek.

fb share