Bekele tizenegyedik, egy tini a második Edinburghban

A hétvégi Bupa Great Edinburgh Cross Country verseny három kilométeres számában az 5 és 10 kilométer világcsúcstartója, Kenenisa Bekele csak a tizenegyedik lett, míg egy 19 éves brit fiú, Jonny Hay a második helyen végzett.

A verseny győztese a kenyai Asbel Kiprop (9:20) volt, és Hay-en (9:25) kívül még tízen előzték meg Bekelét (9:42), köztük két további fiatal brit futó, Ricky Stevenson (9:30) és Ross Millington (9:34) is.

Ilyesmi csak nagyon ritkán történt Bekelével, ez volt összesen a negyedik alkalom, hogy a legsikeresebb terepfutó, akinek 20 világbajnoki aranya van, nem nyerte meg a terepfutó versenyt, amin indult. Ráadásul ez volt az első eset az elmúlt 10 évben, hogy nem az első tízben végzett egy nemzetközi versenyen - nem számítva azt a három versenyt, amiket nem fejezett be.

Már a rajt előtt tudtam, hogy nem vagyok jó formában. 50-50 százalék volt az esély, hogy jól vagy nem annyira jól fogok futni - mondta Bekele. Természetesen nem vagyok elégedett az eredménnyel - a tizenegyedik hely nem jellemző rám. De mit tehetnék? Megpróbáltam, de most nem ment ennél jobban. De annak örülök azért, hogy egészséges vagyok és nincsenek sérüléseim az olimpiai év elején. A londoni játékokkal kapcsolatban optimista maradok - azt hiszem, nyáron újra az igazi Kenenisa Bekelével találkozhatunk majd.

A meglepetésembernek, Hay-nek már volt egy bronzérme az Európai Junior Világbajnokságról.
Kiállni három olimpiai bajnokkal - már ez nagy élmény volt - nyilatkozott Hay. És aztán félúton elmenni Bekele mellett - akkor azt gondoltam, igen, most már tényleg jó úton haladok. És aztán a célegyenesben megelőzni egy olimpiai ezüstérmest (Eliud Kipchoge, 5000 m, Peking) - ez a pillanat örökre megmarad bennem.
Hay most a júniusi helsinkii Európa Bajnokságra készül, de megpróbál kijutni londoni olimpiára is, ha sikerült 5000 méteren teljesítenie az "A" szintet.

Eredmények, Bupa Great Edinburgh Cross Country, 3 km

1. Asbel Kiprop (Kenya) 9:20
2. Jonny Hay (GB) 9:25
3. Eliud Kipchoge (Kenya) 9:26
11. Kenenisa Bekele (Etiópia) 9:42

Források: www.independent.co.uk, IAAF

fb share