Felemás időben búcsúztattuk a szezont a Balatonnál

11. alkalommal rajtolt el Siófokon - a hagyományoktól eltérően nem három, hanem idén négy futamban - az Intersport Balaton Maraton és Félmaraton mezőnye a hét végén. Az évek óta folyamatosan növekvő létszám indokolta, hogy egy új időpontban, szombat délben is rendezzünk egy félmaratont, ami a résztvevők létszáma alapján hazánk negyedik legnagyobb létszámú félmaratoni futóversenyé vált rögtön az első alkalommal. A két napon összesen minden eddiginél többen, több mint 5500-an neveztek be valamelyik távra, hogy egy (vagy épp több) szenzációs futóversennyel búcsúztassák el a BSI futószezonját.

Akik rutinosak voltak, hoztak táncoló fekete lakkcipőket és buliruhát is, hiszen a megszokott táncos mulatság és táncverseny nem maradhatott el, de megvolt annak rendje és módja szerint a szokásos futópálinka verseny is. Itt egy általunk szabadalmaztatott számítási módszer szerint a futóeredményeket és egy félig-meddig független zsűri által a benevezett pálinkákra kapott pontokat összesítettük, s hirdettük ki a verseny győztesét. És ki ne felejtsük a legrutinosabbakat, akik a táncos gúnya és a jóféle házi mellé a fürdőruhát is bepakolták, mert, ugye, a Balaton az mégis csak a Balaton, nem? Minden adott volt hát egy igazi két napos futós-beszélgetős-haverkodós bulira.

Az időjárásra jórészt, legalábbis szombaton nem lehetett panaszunk, hiszen csodaszép, napos idő és kellemes, nem túl hűvös, kissé felhős futóidő váltogatták egymást. Panaszkodhattunk azonban vasárnap reggel, amikor az ablakon kinézve vízben úszott minden: hajnal óta esett - az amúgy hetek óta ígért - eső. Szerencsére az utolsó 21,1 kilométeres futás rajtjára azért szelídült az idő, bár az esőt minden igyekezetünk ellenére sem sikerült elállítanunk, csak a legvégére, nem kellett esernyő a futáshoz. Sokan rövidben indultak el futni, de másoknak is elegendő volt valami vékonyabb felső az eső ellen. Márpedig esőből sajnos volt még ott elég, ahonnan a mostani jött, de azért szerencsére végül az is csak elfogyott... De ne szaladjunk előre!

Szombaton reggel tízkor az épp elbújó nap nem volt kíváncsi a 14 kilométeres futás résztvevőire, legalábbie eleinte. Annál inkább a sok száz szurkoló, akik a kétkörös verseny útvonalának szinte minden pontján ott volt. Nekik, és a futásra teremtett időnek hála, viszonylag szoros volt a befutó a férfiaknál, és a női mezőnyben sem volt túl nagy eltérés az első három helyezett ideje között. Persze ehhez az is kellett, hogy egyszerre fussanak a két napos maratonisták és az összes többi táv indulói. Szó ami szó, sokan voltunk a pályán.

De pihenni nem volt idő a futam után, hiszen alig ért be az utolsó futó, már készülni kellett a most debütáló szombati félmaratonra, amire, talán az újdonság varázsa miatt, nagyon sokan neveztek. Még olyanok is, akik amúgy az összes többi futáson rész kívántak venni. A délután kettőre tervezett hagyományos balatoni fürdőzés szerelmesei majdnem hoppon is maradtak az új esemény miatt, de aztán a relaxáló-pihenő pancsikálást gyorsan átminősítettük szurkolói látványossággá, és kettő helyett fél egykor rohantak be a vízbe a bátrak, hogy onnan buzdítsák a félmaratonistákat, akik akkortájt értek a partnak arra a részére. Hat-hét fokos víz, mi az nekünk, nemde? Összességében tehát semmi nem szenvedett csorbát, minden a lehető legjobban sült el.

Pici pihenő után aztán már lehetett is készülni a délutáni hatodmaratonra, aminek külön szépsége, hogy a rajtidőpont még pont naplemente előtt van, az utolsó célba érkező pedig már sötétben érkezik be. Nos, az említett naplementére még egy kis esély is volt, ugyanis négy óra előtt néhány perccel a nap még bekukkantott a Beszédes József sétányra, hogy minden rendben van-e, csak sajnos, mikor látta, hogy a tömeg a rajtkapunál szépen felsorakozik, tovább nem volt kíváncsi a történésekre, és ahogy tiszteletét tette náhány napsugárral a rajtegyenesben, már bukott is vissza a felhők mögé. Nincs mese, így megint egy évet várni kell a naplementében való futásra. Ennek ellenére hihetetlenül hangulatos, némelyeknél nagyon gyors tempójú, másoknál laza, beszélgetős futással lezajlott a hatodmaraton is, így aztán végre tényleg mehetett mindenki pihenni.

Pihenni, de mire is? A nagyteremben már készülődött Dídzséj Gyuszi bácsi, hogy a kóstolóval egybekötött mulatságos pálinkaverseny után elindítsa a zenét, és induljon az ereszdelahajamat. A két fő attrakció között apró finomság volt, hogy akit eddig nem nagyon láthattatok, hiszen a kamerák mögül figyelte az eseményeket, Daczi Barna bajtársunk is megmutatta magát néhány percre, nem is akárhogyan! Előkapta kedvenc gitárját, és nyomott egy olyan hét perces nanokoncertet, hogy a végén a közönséget kellett csendre inteni, mert nem hallottuk az éneket a hangos tapstól. És ezek után jöhetett végre a fő attrakció, a zene és a tánc, a táncverseny ajándékokért - vagyis mindaz, ami a legfőbb jellemzője a szenzációs szezonzárónak. Kis lazítás a futások után, kis lelki megnyugvás a másnapi félmaraton előtt. Tehát buli.

Másnap, mint már írtuk, nagyon barátságtalan időre kellett ébrednünk. Az eső esett, az aszfalt és minden más fénylett a tócsáktól, eleinte nem is nagyon akarózott kimerészkedni senkinek. Aztán persze, mint ahogy az minden ilyen esetben lenni szokott, mégis csak megjelentek a futók. Muszáj volt, hiszen a délelőtti félmaraton előtt egy rögtönzött meglepetésprogramot kreáltunk gyorsan. Meglepetés mindenkinek, igen, de valójában egyvalakit akartunk meglepni mindannyian, futók, szervezők egyaránt: Monspart Sacit, akinek születésnapja alkalmából egy különleeges, hatalmas molinót adtunk át a rajt előtt, rajta a felirattal: Boldog születésnapot kívánnak a futóid... és alatta ezernyi aláírás, amit péntek este óta gyűjtöttünk. Saci örömében el is indította gyorsan a mezőnyt, hadd fussanak, hiszen azért jöttek.

A boldog közjáték után tehát rendben elindulhatott a futás, amire azért az esőben ácsorogva már nagyon sokan vártak. A Balaton mellett két egyforma hossszúságú, de nem egyforma útvonalon vezetett körön kellett futni, s úgy tűnik, hogy az időjárás ekkor elégelte meg, hogy akármit tesz, mi csak futunk, futunk: az eső a verseny végére sértődötten elvonult. Így aztán, mire az utolsó futók is beértek, már nem kellett az esőkabát és egyéb, víz elől óvó hacuka.

Természetesen ezzel még nem volt vége a napnak, hiszen most jött a legszebb mozzanat: az egész társaság átvonult némi pihenő után (na jó, nem az egész, de jó sokan) az Erzsébet szálloda nagytermébe, hogy egy ünnepélyes díjkiosztóval tényleg lezárjuk a BSI futószezonját - hacsak a december hatodikai Rossmann Mikulásfutás mókázását nem számoljuk még a szezonhoz. A Balatonnál kezdtük, ugyanott lezártuk hát a szezont, és jövő márciusban ugyaninnen folytatjuk a Spuri Balaton szupermaratonon. Addig meg mindenki alapozhat vagy pihenhet kedvére.

11. Intersport Balaton Maraton eredmények

Maraton egyéni

Férfiak

1. Varga Dániel - ELTE ADSK - 2:28:26
2. Beda Szabolcs - Sashegyi Gepárdok - 2:30:21
3. Kuti András - Budapest - 2:35:51

Nők

1. Merényi Tímea Krisztin - BHSE - 2:38:18
2. Kis Zsanett -MAC - 2:44:44
3. Ladányi Tímea - MAC - 2:52:39

Maraton párban

Férfiak

1. Szigeközi Vas Takácsok - Takács Norbert, Takács Dávid - 2:47:22
2. Karamazov testvérek - Rikli Csaba, Gyimes Zsolt - 2:56:04
3. Baszketból? Anyám! - Balogh Csaba, Zsíros Ákos - 3:07:48

Nők

1. Sashegyi Gepárdinák - Balázs Eliza Adrienn, Garai Ágnes Szonja - 3:00:46
2. Bajor Kittyk - Eiserle Judit, Farkas Ágota - 3:07:09
3. Júniustíz - Árus-Kovács Zsuzsanna, Varga Rozália - 3:13:35

Vegyes csapatok

1. Verseny Csukák - dr. Rozsnyai Lilla, Vas Gábor- 2:38:56
2. Fürgepárdok a Sashegyről - Beda Szabolcs, Macher Tünde - 2:39:55
3. KÓ-SZA - Szatmári Adrienn, Kolonics Tamás - 2:40:51

Félmaraton egyéni szombat

Férfiak

1. Berecz Lajos - Mezőtúr SE - 1:16:56
2. Bíró Zoltán - UTE Triatlon Budapest - 1:18:18
3. Kapocsi Gergely - Budapest - 1:18:20

Nők

1. Csák Panna - Balatoni Triatlon - 1:27:02
2. Bíróné Molnár Valéria - FITTBIKE SE - 1:30:28
3. Sebők Lilla - Marathon TKE - 1:32:28

Félmaraton párban szombat

Férfiak

1. RadVWányi Team - Radványi Máté, Radványi Márk - 1:19:04
2. TAC-Tibik - Szilágyi Tibor, Pályka Tibor - 1:24:19
3. GyURÓ 6959 duó - Dr. Czinege Erik, Szabó István - 1:27:22

Nők

1. triatlon team - Csák Virág, Petrov Dorottya - 1:35:18
2. SENIORITÁK - Schweingert Árpádné, Jancskár Ildikó - 1:37:49
3. VÁGTATÓ SZONDI - Nagyné Oláh Mária, Zsupányi Adrienn - 1:38:55

Vegyes

1. Tengerszem Optik Running Team - Berec Lajos, Garami Katalin - 1:18:48
2. Molnárkák - Molnár Enikő, Molnár Donát - 1:23:11
3. REDwinner - Viczián Gyöngyi, szirmai Zoltán - 1:28:21

Félmaraton egyéni vasárnap

Férfiak

1. Berecz Lajos - Mezőtúr SE - 1:11:33
2. Deli Gergely - Sashegyi Gepárdok - 1:11:41
3. Kis Áron - VEDAC - 1:13:47

Nők

1. Egrvölgyi Lilla - SZVSE - 1:24:43
2. Brassay Réka - VEDAC - 1:25:48
3. Házi Csilla - Dunaszerdahely - 1:29:44

Félmaraton párban vasárnap

Férfiak

1. Vén kecske is... - Makár László, Kovács István - 1:13:37
2. Tengerszem Optika Running Team - Szabó József, Fehér Márk - 1:18:07
3. András és Tamás -Keresztesi Tamás, Szöllőssy András - 1:34:14

Nők

1. Soproni iron girls - Gosztom Rebeka, Koronika Judit - 1:29:07
2. Bizsutéria - Dér Andrea, Hakszer Erika - 1:30:53
3. MACi lányok - Illyés Boglárka, Sztipanov Alexandra Tijana - 1:32:42

Vegyes

1. Az új tagok - Sebők Klaudia, Hadházi Máté - 1:17:42
2. Bumerang Jucus & Kornél - Eiserle Judit, Forgács Kornél - 1:31:10
3. H-H - Hornyák Zita, Hermann György - 1:31:38

fb share