Rengetegen futottak az Achilles napi futáson!

Néhány hete meghirdettünk egy jópofa, bolondos futást, amihez nem kell nevezni, nem kell semmi extrát csinálni, csak futni, majd a futásokat, jobban mondva az összegyűjtött kilométereket elküldeni nekünk. Sejtettük, hogy vevők lesztek az Achilles napi futásra, mégis eltátottuk a szánkat, amikor láttuk, hogy két nap alatt több mint 1200 futó 14500 kilométernél is több kilométert gyűjtött össze, mondjuk úgy, hogy a hős tiszteletére.

A hét végén, vagyis a szombaton és vasárnap futott kilométerek számítottak bele a játékba, hétfő estig lehetett elküldeni nekünk azt, hogy hányan futottak egy-egy helyszínen, és hány kilométert. Aztán mindezt táblázatba foglaltuk, számolgattunk, osztottunk-szoroztunk és összeadtunk, végül kijött a végeredmény.

Voltak, akik egyedül futottak, nagyon sok helyen szerveződtek kisebb-nagyobb csapatok, amiknek tagjai reményeink szerint, ha eddig nem is, de ezután biztos futnak még együtt. És nem elhanyagolható a tény, hogy futónagyköveteink közül több mint ötvenen szerveztek a már jól összeszokott közösségüknek november másodikájának hétvégéjére egy (netán több) közös futást.

A paksiak népes csapatának egy része...

Nem meglepő tehát, hogy a legtöbb embert mozgósítő megmozdulásokat futónagyköveteink tudták megszervezni:

  • Pakson 63 ember futott összesen 731 kilométert (vagyis átlagosan bő 11,5 kilométert fejenként),
  • Pécsett 54 futó gyűjtött össze 490 kilométert Futónagykövetünkhöz csatlakozva, de rajtuk kívül még nyolcan futottak csak úgy, egyedül majdnem kilencven kilométert, és
  • Szekszárdon is ötvenen gyűltek össze, hogy hosszabb-rövidebb futásukkal hozzátegyék a közöshöz a maguk kilométereit.

Biztos bővül még a lista a későn ébredők beküldéseivel, de a most rendelkezésünkre álló 276 soros táblázat alapján például azt is tudjuk, hogy átlagosan 11,65 kilométert futottatok azon a két napon, sőt, azt is tudjuk, hogy a legtöbb kilométert Kovács Ádám ajánlotta fel a gyűjtésben, ő 87 kilométert "vallott be" nekünk, de a csapatok közül a Zugflow Running Team sem tétlenkedett, hogy pontosan ki mennyit futott, azt nem tudni, de a 14 futó átlagosan 50-nel járult hozzá a csapat kilométereihez.

Gratulálunk mindenkinek, aki részt vett ezen a kis játékon, és reméljük, hogy jól éreztétek magatokat, a meglévő csapatok összébb kovácsolódtak, és új közösségek csírái is felbukkantak. Fussatok ezen túl is sokat, ha lehet, akkor együtt, mert nincs is annál jobb, mint megosztani egymással a futás örömét!

fb share