Spuri Balaton Szupermaraton: sosem voltuk még ennyien

A nevezési határidők egyik lépcsőfokát átlépve biztosnak tűnik, hogy minden eddiginél többen fognak futni a Balaton körül március 19. és 22. között. Ám ezzel az is jár, hogy a Spuri Öböl Félmaraton hatszáz fős limitjét néhány nevező híján elértük.

Sajnos vagy éppen szerencsére, de tény: van olyan távja a 8. Spuri Balaton Szupermaratonnak, amelynél már csak 8 futó nevezését tudjuk elfogadni. A március 20-i Spuri Öböl Félmaraton az érintett a hosszú hétvége öt versenyszáma közül, de a másnapi Spuri Maratonfüred esetében sem árt igyekezni: a 400 helyből már több mint 250 gazdára talált. A nevezéssel kapcsolatos információkat itt találod.

A két- és négynapos távokra összesen 266 egyéni és 99 páros nevezés érkezett, valamint regisztrált 100, három-négyfős csapat is. Csak viszonyításképpen: a tavalyi, 7. Spuri Balaton és Félbalaton Szupermaratonon 216 egyéni rajtoló akadt. És még mindig van egy hónap az eseményig!

Fuss te is velünk a tavaszias, nyugodt arcát mutató Balatonnál! A négynapos verseny részleteit megtalálod az események között.



fb share