A hétvége a Syma csarnokban

A hétvégén az év első felnőtt bajnokait avatja a sportág, a Fedett pályás Összetett bajnokság következik. A kétnapos versenyen a nők szombaton már be is fejezik az ötpróbát, a férfiak hétpróbájának eredményhirdetésére vasárnap kerül sor.

A nevezések alapján rajthoz állnak a címvédők: Krizsán Xénia és Zsivoczky Attila, akik Zsivoczky-Farkas Györgyi, Szabó Attila és a többi induló társaságában rangos eseménnyé teszik a Syma csarnok e hétvégi programját. A felnőtt, junior és ifjúsági összetett bajnokságra 79 nevezés érkezett. Szintén OB helyezésekért lépnek pályára szombaton a junior és ifjúsági gyaloglók, előzetesen 24-en jelentkeztek a versenyszámokra.

A két nap során, nyílt verseny keretében 21 egyéni szám is megrendezésre kerül, amelyre ötszáznál több rajthoz állásra érkeztek nevezések, köztük jelezték indulásukat többen a hazai élvonalból és külföldről is érkeznek atléták.

Forrás: MASZ



fb share