Bekele pályacsúccsal nyerte a Párizs Maratont

Kenenisa Bekele ha világcsúcsot nem is, de pályacsúcsot ért el a vasárnapi Párizs Maratonon. A klasszikus távon most debütáló atléta 2:05:03 időeredménnyel nyerte a versenyt.

Bekele három iramfutóval vágott neki első maratonjának. Az első 5 kilométert még igen tempós 14:43, majd az első tizest 29:35 idővel érték el, majd kissé lassult az iram, de még féltávhoz is 1:02:09-nél értek.

25 km után az utolsó iramfutó is kiállt, ekkor Bekele állt az élre és még bele is erősített. Bár egy ponton úgy tűnt, valami problémája akadt a térdhajlítójával, később ez nem akadályozta és 35 km-hez érve egyedül futott az élen, majd ért elsőként célba, kilenc másodpercet faragva Stanley Biwott két éve beállított pályacsúcsából.

Időeredménye minden idők hatodik legjobb debütáló ideje, 30 év feletti korosztályban pedig a leggyorsabb. Az első öt célba érő mind egyéni csúcsot futott. Bekele úgy nyilatkozott, igazán kemény a maratoni táv, de elégedett volt, hiszen megfutotta a tervezett időt.

A nők versenyét a kenyai Flomena Cheyech nyerte, 2:22:42-vel amely számára új egyéni csúcs. Némiképp meglepés, hogy a második helyezett beérkezésére négy percet kellett várni.

Férfiak

1 Kenenisa Bekele (ETH) 2:05:03
2 Limenih Getachew (ETH) 2:06:49
3 Luca Kanda (KEN) 2:08:01

Nők

1 Flomena Cheyech (KEN) 2:22:44
2 Yebrqual Melese (ETH) 2:26:21
3 Zemzem Ahmed (ETH) 2:29:35

Forrás: Edzésonline

fb share