Ünnepeld a születésnapodat futással!

Nem egyformán ünneplik az emberek a születésnapjukat. Van, aki tortaevéssel, más dorbézolással, de olyan is akad, aki sportolással. Ez utóbbihoz tartozik Juhász Ágnes, a Mogyi SE kecskeméti triatlonistája is.

A fiatal versenyző néhány év óta annyi kilométert fut a születésnapján, ahány éves. De nem ám egyedül, hanem barátaival együtt. Nyugodtan elárulhatjuk, hogy Ági most töltötte be a 29. évét. Ez pedig azt jelentette, hogy 29 kilométer futására vállalkozott.

Akik a téli hónapokban születtek, és hasonló teljesítményre vállalkoznak, azok számíthatnak arra, nem biztos, hogy ideális időben tudnak futni. A szombat délelőtti időjárás sem kedvezett a Juhász Áginak és tizennégy barátjának. Bár a nap sütött, nagy erejű szél fújt. Ez pedig sokkal hidegebb érzetet keltett. A vállalkozó szellemű sportolókat azonban ez cseppet sem zavarta, ugyanúgy rótták a kilométereket, mint ha szélmentes idő lenne.

Nagykőrösön, a fordítónál azért feltankoltak meleg teával, banánnal, csokoládéval, hogy visszafelé se legyen probléma. Nem is volt, sikeresen Kecskemétre értek. Bár néhányan megjegyezték, hogy most már visszafelé kellene számolni a kilométereket, vagyis jövőre csak 28-at futni, de ezt a beszólást senki sem vette komolyan. Jövőre biztos, hogy harminc kilométert fognak teljesíteni.

Ha te is futással ünnepled a születésnapodat és szívesen megosztanád az élményt, ha követendő példának érzed a kezdeményezést, írd meg nekünk a lakatos.istvan@futanet.hu címre!

Forrás: BAON

fb share