Staicu Simona 9. lett a Comrades Maratonon

Még nem került magyar futó az első tízbe a legendásnak számító dél-afrikai ultrafutó versenyen, a Comrades Maratonon. Staicu Simona aranyérmet is kapott.


Staicu Simona a május 17-i Coca-Cola Testébresztő Női Futógála 10 kilométeres távjának megnyerésekor, a célba érést követően nyilatkozott: "Remélem, ez a sorozat két hét múlva Dél-Afrikában is folytatódni fog, ahol a Comrades maratonon futok majd."

Nos, sikerült!

A Comrades egy közel 90 kilométeres futóverseny a dél-afrikai Pietermarizburg és Durban között. Ez a világ legrégebbi ultramaratoni versenye, 1921 óta csupán a világháború miatt maradt el.

Az útvonal erősen dombos, az irány pedig évente változik, ezáltal "fel-" illetve "leéveket" különböztetnek meg az eredmények tekintetében is. A szintemelkedés az iránytól függően 1000-1700 méter. Idén "felfelé" zajlott a verseny, tehát a tengerparti Durbanből rajtoltak a futók és számos emelkedő megmászásával érték el a tartomány fővárosát.

Staicu Simona vasárnap 7:0:14-es idővel ért célba a 87,7 kilométeresnek mért pályán, ez a női mezőnyben a 9. helyre volt elég. A verseny hagyományai szerint az első tíz beérkező kap aranyérmet.


Forrás: edzesonline.hu
Fotó: comrades.com



fb share