2013 a kerékpár éve a BSI-nél

Az elmúlt év egészében számos futó-, úszó- és túraeseményünkön, fitnesznapjainkon összesen több mint százezren vettek részt. Sikerült megmozgatnunk rengeteg sportot szerető embert, akik lelkesen mozogtak, versenyeztek, akár buliztak is velünk. Idén gondoltunk egy merészet és feljebb toltuk a lécet: 2013-ban a meglévők mellett új, egészen extrém kerékpáros eseményeinken is próbára teheted erőd, kitartásod. Tókerülés folyóparton, hegyibringa hegy nélkül eddig is volt, ahogyan kerékpáros nap is. És most jön egy 100 kilométeres, kétnapos MTB futam, és egy monstre, 24 órás országúti kerékpárverseny, persze nem országúton... Felkészültél?

május 4.:

6. Intersport Tour de Tisza-tó és Tisza-tavi Bringatlon Tavaly a túra 4 különböző távjára 1636-an neveztek, ami rekord az esemény történetében. A Magyarország második legnagyobb tavát megkerülő kerékpáros verseny és túra mezőnyéhez a görkorcsolyások mellett tavaly már kerékpáros-futó vegyes csapatok is csatlakoztak: ez volt a Tisza-tavi Bringatlon, egy olyan váltóverseny, amikor minden részt vevő csapatnak garantáltan két kerékkel kevesebb van - vagyis aki nem kapott bringát, az bizony futott, ha nem akart lemaradni! Idén megismételjük. Érdekes? Naná!

június 2.:

2. K&H olimpiai kerékpáros nap, Gárdony

Egy szimpla tókör a Velencei-tó körül. 28 kilométer a Sport Beach területéről indulva, s oda visszaérkezve. Egyszerűnek tűnik - és az is. Kell hozzá egy kerékpár, minimális kerékpáros tudás, ezután indulhat is a menet. Apa, anya, kislány, nagyfiú, mindenki jöhet, kedélyes túrahétvége. Tavaly több mint 10 percig tartott, míg az 1300 induló elrajtolt. Leszünk idén is ennyien?

július 13.:

Délibáb Mountain Bike Maraton és bringa túra

Egy remek, mondhatni, forró hangulatú esemény a Hortobágyon. Mountain Bike Maraton a neve, a másiknak pedig kerékpártúra - persze lehet másfajta eszközzel is indulni, akár egykerekűvel is, az elmúlt évben egyvalaki evvel is teljesítette a távot. De a terep, ha hegy nincs is benne, attól még terep marad. A verseny komoly: néha csak néhány másodperces különbség adódik a helyezettek között a különböző távokon, a túra pedig nem komoly, inkább szép. Kis kör, nagy kör, lassan, gyorsan a délibábos ég alatt. Kolompolhatsz is, ha akarsz, csak arra vigyázz, hogy napszúrást ne kapj!

augusztus 24-25.:

24 órás országúti kerékpárverseny

Extrém hosszan, nagyon sokat. Bírod vajon 12, vagy akár 24 órán keresztül is? Magyarországon elsőként rendezünk 12, valamint 24 órás országúti kerékpárversenyt - nem országúton. Kellett egy jó minőségű pálya, sok egyenessel, ebből szinte következik, hogy kevés a kanyarral. Minimális szintkülönbséggel, viszont az előnyös, ha a környéken rendelkezésünkre áll millió négyzetméter szabad hely a csapatsátraknak, autóknak, leheveredőknek. Hol talál ilyet szegény szervező? Hát persze, hogy egy repülőtéren! A helyszín tehát Kiskunlacháza, repülőtér. Jöhetsz egyéniben, párosban, 3-4 fős, vagy 5-8 fős váltóban. Jöhetsz fél napra is, ha az egészet sokallod. Csak bringád legyen, a többi megy magától! www.24orabringa.hu!

szeptember 14-15.:

ELMARAD Kaposvár100 (100 km-es MTB verseny, 2 nap alatt 3 szakaszban)

Találkozzunk 2013 bringás eseményein, ha szereted a terepet, ha szeretsz országúton tekerni, ha szeretsz társaságban túrázni, ha szerelmese vagy a triatlonnak - ha bringás vagy. 2013 a kerékpár éve a BSI-nél!



fb share