A legnagyobb maraton és félmaraton váltó

Egy futóesemény, ami sok szempontból a legnagyobbra sikeredett: a 18. K&H olimpiai maraton és félmaraton váltóra 5500-an neveztek, annyian, mint korábban soha. Közép-Kelet-Európa legnagyobb váltófutó eseményére nemcsak az ország valamennyi megyéjéből jöttek a résztvevők, hanem több európai uniós ország csapata is rajthoz állt.

Szóval miért is a legnagyobb? Mert az ország és Közép-Kelet-Európa legnagyobb váltófutó versenye, amelyen három váltóban és egy egyéni számban indulhattak a futók. Mert az 5500-as nevezési rekord és a több mint 1150 csapat azt jelenti, soha ennyien nem jelentkeztek korábban erre az eseményre, mint most. És mert idén, a magyar EU-s elnökség alkalmából uniós országok váltói is Budapestre jöttek futni, ráadásul a 18. K&H olimpiai maraton és félmaraton váltó az elnökség kiemelt, hivatalos programja volt.

De haladjunk sorjában! Reggel 9 óra után kezdődött a program Varró Gyula bemelegítésével, majd a minimaratoni váltók indulásával. Itt már megfigyelhető volt az egész napra jellemző színes, vidám futókavalkád. Több csapattal jött a K&H maraton váltók már-már elmaradhatatlan résztvevője, a budapesti japán iskola. Indultak a Mozgásjavító Iskola futói és kerekesszékesei. Rajthoz állt Vujity Tvrtko televíziós riporter családjával és Weisz Fanni siket szépségkirálynővel. Folytassuk a sort? A maraton és a félmaraton váltó, illetve a félmaraton egyéni rajtjánál ott voltak az EU-s csapatok: többek között francia, holland, német, román és szlovén futók. A maraton váltóban indult olimpikonok egy csoportja - Kovács Kokó István, Storcz Botond és Vajda Attila - Kassai Viktor nemzetközi labdarúgó-játékvezetővel, Harsányi Levente televíziós és rádiós riporterrel és Császár Gábor kézilabdázóval. Egy félmaratoni váltót erősített egy másik olimpikonunk, Kammerer Zoltán. A Láss Egyesület látássérült futói ugyanúgy ott voltak és futottak, mint ahogy a Külügyminisztérium váltói, vagy éppen László Csaba egykori pénzügyminiszter. Meg az a több tucatnyi csapat, amelyik a Fut a cég kategóriában, vagy a Médiabajnokságban indult.

Hibát követnénk el, ha elfeledkeznénk a Kossuth Lajos teret szinte végig elfoglaló szurkolók és kísérők népes és lelkes seregéről. Kell-e mondanunk ezután, hogy a 11 órás rajt hangulata milyen volt? Mielőtt eldördült volna a rajtpisztoly, Bakos Piroska, a magyar EU-elnökség szóvivője köszöntötte a futókat, akiket ezután Bába Ágnes, a K&H Bank vezérigazgató-helyettese indított. A futók tehát 11 órakor hagyták el a Kossuth teret, ahova az utolsó befutó 15.45-kor érkezett. Az időjárás volt már jobb is így május közepén, de a hűvös, hol borús, hol kissé naposabb és szinte végig szeles idő nem tudta elrontani a hangulatot.

A 18. K&H olimpiai maraton és félmaraton váltó csapatai és egyéni indulói aztán hosszú időn keresztül érkeztek célba, miközben folyamatosan váltották egymást. A maraton váltók versenyében a Dover Fergeteg volt a leggyorsabb, a csapat 2:17:20 alatt teljesítette a 42 kilométert. A félmaratoni váltók közül a Cheka Cheka nevű csapat nyert 1:13:29-es idővel. A félmaratoni egyéni indulók közül a férfiaknál Kis Tibor 1:17:56-os idővel szerezte meg az első helyet, a nőknél Farkas Erika volt a leggyorsabb, 1:26:14-es idővel győzött. Az EU-s csapatok versenyében egy francia váltó állhatott a dobogó legfelső fokára.

És közben zajlott az élet a Kossuth téren: benépesült az Alkotmány utcai kiállítói sor, futók jöttek-mentek, frissítettek, beszélgettek és pihentek, adományok gyűltek a K&H Gyógyvarázs számára - egyszóval olyan volt ez a vasárnap, mint amilyennek Közép-Kelet-Európa legnagyobb váltófutó eseményének lennie kell. Hangulatos, sportos és emlékezetes, mert azzá tették a csapatok és a futók.

A BSI következő eseménye május 21-én Kecskeméten lesz, ahol a 8. K&H olimpiai futónapra kerül sor.

Eredmények

Félmaraton egyéni, férfiak

1. Kis Tibor 1:17:56

2. Kenyó Ferenc 1:19:26

3. Gamplett Gábor 1:21:49

Félmaraton egyéni, nők

1. Farkas Erika 1:26:14

2. Darázs Angelika 1:27:11

3. Kelemen Nóra 1:35:16

Minimaraton, férfiak

1. Cheka-Cheka OTP (Budai Lajos, Pész Attila András, Mészáros Miklós) 21:01

2. Postás SE F1 (Peringer Péter, Rajnai Richárd, Kakucs Róbert) 21:39

3. KSI Titánok (Décsi Bálint, Sárkány Dominik, Regős Gergely) 21:42

Minimaraton, nők

1. Windows XD (Novák Eszter, Novák Réka, Weiler Virág) 24:38

2. Pesti Futó Bestik (Kiss Mirella, Földváry Zita, Vonnák Dzsamila) 25:30

3. BEAC Lányok (Kókai Kata, Richter Dóra, Bíró Kincső) 26:23

Félmaraton váltó, férfiak

1. Cheka Cheka (Budai Lajos, Vass Gábor, Pész Attila András) 1:13:39

2. Villám Fiúk (Pap Dávid, Baranyó Szabolcs, Pap Dávid) 1:16:04

3. Forrest Gump Team (Miskolczi Tamás, Szabó Attila, Jeles Mihály Zoltán) 1:17:00

Félmaraton váltó, nők

1. ALFA L Moto Neuron (Kovács Melinda, Ferenc Katalin, Weisz Georgina) 1:26:33

2. Futunk És Nem Lankadunk (Csere Anna, Csere Sára, Schweigert Árpádné) 1:31:08

3. Villám Lányok (Hargitai Henrietta, László Klári, Csillag Fruzsi) 1:31:53

Félmaraton váltó, Fut a cég, férfiak

1. UNIT Magazin (Simonyi Balázs, Beda Szabolcs, Pach Péter Pál) 1:17:08

2. Vágtató Szondi (Bohus Péter, Kékesi Mihály, Béres László) 1:21:19

3. SHV News Hard (Mecseki Zoltán, Fleitscher Dávid, Schneider Pál) 1:22:07

Félmaraton váltó, Fut a cég, nők

1. Spontán Csajszik (Földváry Zita, Váradi Adrienn Krisztina, Korenovszkij Júlia) 1:38:11

2. Szondis Ladyk (Bakos Natália, Lukács Erika, Kleinné N. Andrea)

3. Tüzes Lányok (Káldiné Bóna Ibolya, Szabados Anikó, Magócs Szilvia)

Médiabajnokság, férfiak

1. UNIT Magazin (Simonyi Balázs, Beda Szabolcs, Pach Péter Pál) 1:17:08

2. SHV News Hard (Mecseki Zoltán, Fleitscher Dávid, Schneider Pál) 1:22:07

3. Észak-Magyarország (Szaniszló Máté, Szaniszló Bálint, Vaszily Dávid) 1:22:40

Médiabajnokság, nők

1. Miss Blikk (Pozsonyi Zita, Kovács Erika, Nimila Ágnes) 1:52:33

2. Info Rádió Női Csapat (Egeresi Tünde, Mucsányi Marianna, Kovács-Burda Zita) 1:53:04

3. Ringier (Prokaj Mária, Jurcsó Melinda, Kiss Anikó) 2:05:29

EU-s Elnökségi Futás

1. Francia Nagykövetség (Sneyer Arnaud, Geslin Jaques, Pascal Jérémy) 1:39:24

2. Szlovén Nagykövetség (Sekoranja Dubravka, Masle Blaz, Toplak Pavel dr.) 1:44:24

3. Holland Nagykövetség (Molenberg Elzo, Mrs. Groot Maaike, Arts Kris) 1:53:04

Maraton, férfi I. kategória

1. Honvéd Sihederek (Vizi Attila, Radics Csaba, Gyenyercsák Bence, Farkas Gábor, Szabó Péter, Tokodi Dávid) 2:29:06

2. Szponzort Keresünk! (Csathó Ábel, Kácser Krisztina, Kozics Patrik, Salamon Zalán, Gucsi Imre, Budai Levente) 2:33:10

3. Sparis Aranyifjak (Morandini Viktor, Liszka Krisztián, Oszkó Attila, Peregi Dávid, Hajdu Szása, Bakó Áron) 2:38:05

Maraton, férfi II. kategória

1. Dover Fergeteg (Nagy György, Tóth Tamás, Józsa Gábor, Szabó Imre, Kustos Szabolcs, Stépán Zsolt) 2:17:19

2. BEAC (Csere Gáspár, Kriván András, Muzsnay Péter, Gyurcsó Gergő, Boross Gábor, Dani Áron) 2:21:37

3. ELTE Sashegyi Gepárdok (Szabó Gábor, Varga Dániel, Dorner László, Pelsőczy Attila, Beda Szabolcs, Boroznaki Lajos) 2:23:07

Maraton, férfi III. kategória

1. Black & White (Holba Zoltán, Tóth Tamás, Baier Tibor, László Zoltán, Olasz László, Stein Péter) 2:28:09

2. Szárnyaszegett Ólommadarak (Galántai György, Kardos Dániel dr., Juhász András, Kárai Péter, Rácz Adél, Rechnitzer Zoltán) 2:50:10

3. Spuri Öregek (Juhász Péter, Mészáros Zoltán, Gyurcsó Attila, Simon László, Nádasi Zsolt, Hönsch Viktor) 2:51:36

Maraton, női I. kategória

1. Honvéd Tinik (Sipos Anna, Bócz Patrícia, Sági Viktória, Szanyi Rita, Szabó Tímea, Szabó Adrienn) 3:01:58

2. Sparis Aranylányok (Völgyesi Melody, B.Nagy Viktória Réka, Oszkó Dóra, Balázs Otília, Weiler Virág, Liszka Eszter) 3:21:21

Maraton, női II. kategória

1. Honvéd Fruskák (Merényi Tímea, Csellár Teréz, Kiss Eszter, Gyürki Tünde, Horváthné Fertály Zita, Horváth Tímea) 3:12:06

2. Kalenji Decathlon (Zsupányi Adrienn, Vida Beáta, Zsupányi Adrienn, Amélie Duvivier, Hadas Veronika, Rédi Szilvia) 3:14:30

3. Joya Spuris Lányok (Bakai Tímea, Balázs Bernadett, Gyurcsák Szilvia, Baranyai Judit, Bakó Mónika, Diószeghy Fruzsina) 3:15:02

Maraton, női III. kategória

1. Világharmónia Futás (Bathó Márta, Horváth Mária, Szekeres Veronika, Pécsi Annamária dr., Pécsi Annamária dr., Kóris Edina) 3:22:51

2. PAFF Lányok (C. Szabóné Kocsiczki Ilona, Dobi Krisztina, Jobbágyné Szűcs Judit, Sima Éva, Herman Krisztina, Bencze Gyuláné Andrea) 3:32:31

3. Mindenkor Együtt (Déginé Vér Mária, Fekete Krisztina, Blaskovits Zsuzsa, Sohajda Szilvia, Endrődy Károlyné Kati, Dobó Kata) 3:35:26

Maraton, Fut a cég, férfiak

1. Dover Fergeteg (Nagy György, Tóth Tamás, Józsa Gábor, Szabó Imre, Kustos Szabolcs, Stépán Zsolt) 2:17:19

2. Black & White (Holba Zoltán, Tóth Tamás, Baier Tibor, László Zoltán, Olasz László, Stein Péter) 2:28:09

3. Gróf Hadik András HSE 1. (Zsebeházi István, Károly László, Bucsánszky Zoltán, Kiss Tibor, Svéd Amelita Dr., Józsa Gábor) 2:36:46

Maraton, Fut a cég, nők

1. Kalenji Decathlon (Zsupányi Adrienn, Vida Beáta, Zsupányi Adrienn, Amélie Duvivier, Hadas Veronika, Rédi Szilvia) 3:14:30

2. PAFF Lányok (C. Szabóné Kocsiczki Ilona, Dobi Krisztina, Jobbágyné Szűcs Judit, Sima Éva, Herman Krisztina, Bencze Gyuláné Andrea) 3:32:01

3. Chinoin K+F Száguldó Virágszálak (Balázs Bernadett, Czimbalmos Katalin, Hárshegyi Zsuzsanna, Kerényi Andrea, Keserü Mónika, Balázs Bernadett) 3:35:18



fb share