Párosok és csapatok: befagytak az árak a Balatonnál!

Hatalmas a lelkesedés, a 7. SPURI Balaton Szupermaraton minden távjára többen neveztek be február közepéig, mint tavaly összesen! A meleg meghozta a futókedvet, így aztán mi pedig a tél végéig befagyasztottuk a 7. Balaton Szupermaraton 2 és 4 napos távjaira a párosok és csapatok olcsóbb nevezési nevezési díját. 28-áig tehát még a korábbi árakon nevezhettek!

Ez a jó hír pontosan azt jelenti, hogy a párosoknak és a csapatoknak online nevezés esetén 28-án éjfélig tart a jelenlegi nevezési díjkategória érvényessége, személyesen pedig aznap a nevezési iroda nyitvatartásának végéig - az árak pedig csak tél után emelkednek. És hogy kiket érint a meghosszabbított határidő?

  • A 7. SPURI Balaton Szupermaraton páros, illetve 3-4 fős csapatait, illetve
  • a SPURI FélBalaton Szupermaraton páros, illetve 3-4 fős csapatait.

Áll hát még a zászló azok számára, akik társakkal szeretnének futni a Balaton körül, ne aggódj, hogy ha a tavaszt idéző időjárás váratlanul meghozta a kedved egy jó kis váltófutásra: megvárunk!

Az egyéni nevezőknél persze egyértelmű volt a növekedés oka, és az is, hogy ők jó előre be is neveztek már: körbefutni, vagy csak félig körbefutni is a magyar tengert önmagában olyan dicsőség, amivel mindenki el szeretne dicsekedni. Hónapokkal a rajt előtt kitűzték a célt: 94,3 kilométer két nap alatt vagy 195,4 kilométer négy nap alatt lefutni. Ők már, amint lehetett, bizonyára be is neveztek. Vannak azonban, akik most döbbennek csak rá, hogy bizony ők is szeretnének részt venni a négynapos buliban, hiszen az idő kivételesen kegyes volt hozzájuk az elmúlt hetekben. És ha egyedül nem is, de társakkal mégiscsak megpróbálnák ezt az emberfeletti teljesítést.

És akkor mi a helyzet a párosokkal és csapatokkal? Ők kivételes helyzetbe kerültek a tavaszias hőmérséklet miatt... Ők nem, vagy még nem terveznek ilyen távokat, viszont imádnak futni, s idén a hideg sem zavarta be őket a szobába. Ők azok, akik a korábbi években márciusban még csak ébredeztek szinte. És most ők abban az ideális helyzetben vannak tavaly ősz óta, hogy ha régebben nem is tették, most végigedzhették, ha akarták, az elmúlt heteket-hónapokat. Formában maradtak, sőt, formába lendülhettek. Lássuk be: akik odaadóan végigedzették az egész telet, azokból alakulhatnak a leglelkesebb csapatok. Mostanra érlelődhet meg az elhatározás, amire tavaly, azelőtt még nem is gondoltak: de jó volna páran körbefutni a Balatont!

Tehát a nevezési határidő meghosszabbításának egyszerű oka: nem akarjuk, hogy az egyre lelkesebb csapatok és potenciális csapattagok lemaradjanak a lehetőségről, a kedvezményes nevezésről, csak mert az egyéni indulókkal szemben nem voltak korábban döntési helyzetben. Most döntési helyzet van, mi pedig megvárjuk őket.

Végigfutottad a telet? Nem hagytad abba az edzést ősz végén? A lábad menni akar, és te nem akarsz megálljt parancsolni neki? Ne is tedd, keress magadnak párt, hozz össze egy csapatot azokból, akik szintén lelkesen végigfutották a decembert, januárt, és gyere, nevezz a hónap végéig kedvezményesen! És aztán találkozunk március 20-án Siófokon!



fb share