Nőtt tavaly a külföldi jelenlét eseményeinken

Két nagy nemzetközi eseményünk van, mindkettő ősszel. Hagyományosan eme két alkalommal jön hozzánk futni a külföldiek túlnyomó többsége. A Nike Budapest Félmaratonon és a SPAR Budapest Maraton®-on 2013-ban az előző esztendőhöz képest 5 %-kal nőtt a külföldiek száma, ha pedig csak a közép-európai országokat tekintjük, akkor a növekedés még nagyobb: 27 százalékos.

Míg kelet-Európa országaiból 2012-ben 858 nevezés érkezett csak a fenti két eseményre, addig tavaly már 1086-an regisztráltak. Ez alapján elmondható, hogy eme országok nevezőinek aránya is nőtt az összes külföldi nevezőt számán belül 21,4%-ról 25,9%-ra.

Érdekességképpen még lássuk, vajon melyik ország küldte a legtöbb sportolót hozzánk tavaly és tavaly előtt ősszel!

Az első öt nemzet mindkét évben ugyanaz volt, nevesen Anglia, Franciaország, Olaszország, Németország és Szlovákia. Csak a sorrendjük változott egy év alatt. Mivel mindkét évben közel azonos számú nevezés érkezett eme országokból (1837 és 1849), elmondhatjuk, hogy nem pusztán ezen országok húzták fel 5 százalékkal a nevezők számát, sőt! Szlovákia és Románia a határon túli magyarokkal (akik nagyjából felét adták a két ország nevezőinek) 32 és 62 százalékos növekedést mutatott, de emellett például a holland nevezők 90 (!) százalékkal többen voltak tavaly a 2012-es adatokhoz képest. Látható tehát, hogy méltán viseli a két őszi nagy esemény a "nemzetközi" megjelölést a nevében.

Végezetül pedig álljon itt, hogy melyik volt az a 16 ország tavaly, ahonnan a legtöbb nevező jött hozzánk 2013-ban! Reméljük, idén még többen látogatnak hazánkba egy félmaratont vagy maratont futni Budapest csodálatos utcáin!



fb share