Megújult a kerékpárút-hálózat a Fertő tónál

Befejeződött a Fertő tó menti, mintegy 21 kilométer hosszú kerékpárút-hálózat korszerűsítése - tájékoztatta Reisch Gábor, a nemzeti park igazgatója az MTI-t csütörtökön.

Hozzátette, hogy a felújítást követően, amelyre 450 millió forintot biztosított a kormány, az út felveszi a versenyt az osztrák kerékpárutakkal. A támogatás felhasználását a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóságának vezetésével alakult konzorcium végezte, amelynek tagja többek között 9 Fertő tó menti település is. A fejlesztés során először egy egységes kerékpáros táblarendszert építettek ki, ezt követte az útfelület felújítása - mondta az igazgató.

A Fertő tó körülkerékpározásához a magyar oldalon szükség van még új utak építésére. A hiányzó mintegy 14 kilométeres szakasz uniós forrásból valósul majd meg. Erre a konzorcium még tavaly 700 millió forintot nyert a regionális operatív program keretében, a munkálatok tavasszal kezdődhetnek - tette hozzá a nemzeti park igazgatója.

Firtl Mátyás országgyűlési képviselő (KDNP) azt emelte ki, hogy a korábban önkormányzati tulajdonban lévő Fertő tó menti kerékpárutak nem újulhattak volna meg kormányzati segítség nélkül.

Forrás: Edzésonline



fb share