Egyéni csúcsot a csúcson

Maticsák Márta Rita férjével együtt nevezett a 14. Kékes Csúcsfutásra. A budapesti futó célja, hogy egyéni csúcsot döntsön, amire véleménye szerint megvan minden esély.

- 2001 óta szinte minden alkalommal ott voltál a Kékes Csúcsfutáson. Mi alapján kerül be a versenynaptárba ez az esemény?

- Az utóbbi években a férjemmel kialakítottunk egy szűk kört, ahová rendszeresen eljárunk. Ezek számunkra a legkedvesebb versenyek, és ide tartozik a Budpest Nemzetközi Félmaraton és az őszi SPAR Budapest Nemzetközi Maraton mellett többek között a Kékes Csúcsfutás. Ahogy visszaemlékszem, a szülés miatt kellett kihagynom egy alkalmat, de a többin jórészt ott voltam.

- Mi a legkedvesebb emléked a Kékesről?

- Azt hiszem, a debütálás volt a legmeghatározóbb a számomra. Előtte sosem futottam többet öt kilométernél, és bár rendszeresen edzettem, magával a futással annyira nem foglalkoztam komolyan. A Kékes Csúcsfutás azonban mindent megváltoztatott. Az első kilométerekkel nem is volt különösebb baj, csakhogy a szintkülönbség és a meleg jócskán megviselt, olyannyira, hogy leesett a vércukrom. Mellettem egy fiú is rosszul lett, én pedig megfogtam a kezét, és együtt kezdtünk el futni. Azt sem tudom, hogyan küzdöttük le az utolsó néhány száz métert, megszűnt számomra a külvilág, nem láttam semmit, mindössze az jutott el a füleim, hogy hatalmas taps van körülöttem, és a férjem hozzám lép. Sosem fogom elfelejteni ezt a pillanatot. Leírhatatlan érzés volt a célban állni, és felfogni: teljesítettem a távot. Ezek után nem is volt kérdés, hogy visszatérő vendégei legyünk ennek a megmérettetésnek.

- Megvan benned a versenyszellem, vagy elsősorban a részvétel a fontos?

- Maximalista vagyok, mindig jobbat és jobbat szeretnénk elérni. Ez idén sem lesz másként. Olykor még őrültségre is képes vagyok: volt olyan verseny, amin lázasan álltam rajthoz. Tudtam, hogy nem kellene, de egészen egyszerűen nem akartam kihagyni. A Kékes Csúcsfutás speciális verseny, hiszen itt a hőmérséklet rettenetesen sokat számít. 37 éves leszek, és most kezdek beérni, önmagamhoz képest egyre jobban teljesítek. Remélem, ez majd május végén megmutatkozik az időeredményemen is, és pár percet sikerül lefaragnom az időmből.

- A férjeddel is versenyzel?

- Jobb futó nálam, így erre nincsen szükség. Versenyek alkalmával is külön futunk, de ehhez hozzátartozik az is, hogy nem szeretek máshoz alkalmazkodni. Általában kiszemelek egy-egy áldozatot, akire ráhajtok, és megpróbálom minél hamarabb leelőzni, majd újabb futók kiszemelni. A Kékes Csúcsfutás másik nagy előnye, hogy általában néhány barát és a család több tagja is elkísér bennünket, és egy hosszú hétvégét töltünk le a Kékesen. Idén is megtettük már a szervezés elő lépéseit.



fb share