Idén a maraton a kihívás a naptáramban!

A zaránki Novák Ferenc élete első maratonjára készül, melyet október 4-én szeretne teljesíteni a SPAR Budapest Nemzetközi Maratonon.

"A félmaratoni távot egyszer már teljesítettem, most pedig nekivágok a 42,195 kilométernek is. A felkészülésen kissé összevissza: senki másnak nem ajánlanám. Van, hogy futok 8-10km-eket, de van, hogy egy teljes hetet is kihagyok. Legalábbis ez volt eddig. Szeptember 6-án lefutottam a Nike Félmaratont, csak hogy lássam, egyáltalán reális-e számomra az októberi maraton. Egész jól sikerült, 1 óra 51 percet futottam, de ami az időnél sokkal fontosabb, hogy úgy értem célba, hogy nem fájt semmim. Régebben volt, hogy a hosszabb távoknál megfájdult egy kicsit a térdem, ezért most erre különösen figyeltem, és inkább egy picit lassabban futottam. Ez tökéletes bevált. Persze tudom, hogy ha komolyan gondolom a maratont, akkor a szeptemberi edzéseimre nagyon oda kell figyelnem."- meséli Ferenc.

"Hogy mi a célom? Szeretném lefutni, s lehetőleg úgy, hogy minden percét élvezzem a futásnak. Az idő nem számít. Motiváció? A környezetemben már jó néhányan túl vannak ezen az erőpróbán. Mindig szerettem a kihívásokat, s idén ez szerepel a naptáramban."

fb share