Kabalaálom maraton előtt

Korábban középtávfutó voltam, 1986-ban váltottam hosszútávra, első győzelmem abszolút meglepetés volt - emlékezett vissza 24 évvel ezelőtti aranyérmére Farkas Ágota, aki 1986-ban, 1988-ban és 1990-ben is megszerezte az első helyet a Budapest Maratonon. A közelgő SPAR Budapest Maraton alkalmából mesélt élményeiről.

- Emlékszel még, milyen érzésekkel vágtál neki az 1986-os maratonnak?

- Hihetetlenül feldobott voltam, tudtam, hogy a televízió is közvetíteni fogja a versenyt, ami nagyon inspirált. Már hetekkel előtte a versennyel keltem és feküdtem, olyannyira, hogy volt egy álmom, amire a mai napig emlékszem. Mezítláb futottam a maratonon, és valamiért eltévedtem.

- A valóság azonban mást mutatott.

- Ez így van, pedig abszolút nem számítottam esélyesnek. Így nem csoda, hogy kabalaálommá lépett elő ez a fura történet. Két évvel voltunk a szöuli olimpia előtt, két kubai lány is ott volt a mezőnyben, akik szintidőt akartak futni. Nekem pedig nem számított semmi. Nem sokkal előtte futottam első félmaratonomat, a lelkesedésem vitt előre. Egy kaposvári futó, a volt edzőm fia tartott velem, és 17:30-as első ötezret futottam, először a német riválisokat értem utol, 30 körül a két kubai lányt, onnan pedig euforikus állapotban száguldottam egészen a célig.

- Mennyiben változott a maratonhoz való viszonyod ennyi idő után?

- Húsz év rengeteg idő. El kell ismernem, ma már nehezebben hiszem el, hogy teljesíteni tudom a maratoni távot. Eddig nyolcvan alkalommal teljesítettem a 42 kilométert, de az utóbbi 5-6 évben már messze nem edzettem annyit, mint amennyire szükség volna. Egy picit félek attól, hogy nem úgy bírnám, régen pedig ilyen soha eszembe sem jutott volna. Számomra a futás egyet jelent a szabadsággal: fogászként a két rendelés között, vagy kora reggel húzok edzőcipőt, a nyár folyamán Kőszeg környékén edzettem terepen.

- Idén mindezek ellenére ott leszel a jubileumi, 25. SPAR Budapest Nemzetközi Maratonon a Városligetben?

- Tavalyelőtt neveztem utoljára, az sem tudatos volt. Egy fiúnak akartam segíteni, azonban az utolsó pillanatban lebetegedett, én pedig beugrottam helyette, és végül 3:21 körüli idővel értem célba. Hogy idén mi lesz? Jó ideje erősen gondolkozom rajta, hiszen ez mégiscsak a 25. budapesti maraton, és nem hiszem, hogy lesz alkalmam egy másik jubileumon futni. A felkészüléssel biztos nem lesz gond: nemrég egy siófoki versenyen például sikerült nyernem, és a díj nem más volt, mint egy kínai versenyre való nevezés.

fb share