UMSZ közlemény a nemzeti válogatott kijelölésének feltételeiről

Nemzeti válogatott általános kijelölési szempontjai a 100 km és a 24 H ultrafutó világbajnokságokra.

Érvényes: 2014.02.20-tól visszavonásig

Az ultrafutó világbajnokságokra utazó nemzeti válogatott kijelölésének joga a Magyar Atlétikai Szövetség Ultrafutó Bizottságát (MASZ UB) illeti. A magyar ultrafutás egyelőre szűkös anyagi keretei arra kényszerítik a MASZ UB-t, hogy a válogatott összeállításának rendszerét az adott világverseny földrajzi távolságának függvényében két különböző módon valósítsa meg.

1. Az adott világverseny helyszíne közúton, a versenyzők eredményes teljesítését nem kockáztatva elérhető,
2. Az adott világverseny helyszíne távolabb van, a fentiek szellemében nem érhető el.
Az 1. esetben a Magyar Nemzeti Válogatott létszáma max.6 fő nemenként, akiket 2 fő technikai személyzet kísér. Az utazó keret így maximum 14 fő.
A közös kiutazást a MASZ UB finanszírozza.
Nemenként 3 versenyző, és 1 technikai kísérő szállását és étkezését az adott világverseny szervezője finanszírozza.
A nemenként második 3 fő és a második technikai kísérő szállását és étkezését a MASZ UB finanszírozza.
A 2. esetben a Magyar Nemzeti Válogatott létszáma max.3 fő nemenként, akiket 1 fő technikai személyzet kísér. Az utazó keret így maximum 7 fő.
A kiutazás költségeihez a MASZ UB aktuális pénzügyi lehetőségeinek mértékében támogatást nyújt.
Nemenként 3 versenyző, és 1 technikai kísérő szállását és étkezését az adott világverseny szervezője finanszírozza.

A Magyar Nemzeti Válogatott összeállításának szakmai szempontjai
1. A MASZ UB az adott világversenyt megelőző kvalifikációs időszak eredményei alapján összeállítja a kvalifikációs keretet. A keretbe kerülés feltétele, hogy a kvalifikációs időszakban az adott versenyző minimum C szintű eredménnyel rendelkezzen az adott versenyszámban.
2. A kvalifikációs keretet ugyan a MASZ UB állítja össze, de azon versenyzők, akik rendelkeznek C szintű eredménnyel a kvalifikációs időszakban, de valamilyen okból kifolyólag nem kerültek be a keretbe, eredményük igazolásával kérhetik a keretbe történő felvételüket.
3. MASZ UB a kvalifikációs keretbe bekerült versenyzőkkel előzetes egyeztetést folytat arra vonatkozóan, hogy az adott versenyző, a MASZ UB ilyen irányú döntése esetén kész-e a Magyar Nemzeti Válogatott tagjaként az adott világversenyen elindulni.
4. A kvalifikációs időszak lezárultát követően MASZ UB az egyéni eredmények és az előzetes egyeztetések alapján összeállítja az adott világversenyen induló Magyar Nemzeti Válogatott tagjainak névsorát, illetve kijelöli a technikai kisérő(ke)t.

5. Az adott világverseny kvalifikációs keretébe történő bejutáshoz szükséges C szint elfogadásának feltételei:
a. Az adott világverseny távjának megfelelő távokon a kvalifikációs időszakban elért eredmények,
b. Amennyiben a MASZ UB indokoltnak látja, úgy a kvalifikációt az adott világverseny távjához hasonló távokon elért eredménnyel is el lehet érni. (Pl.100 km helyett 6 vagy 12 órás verseny, illetve 24 H helyett Ultrabalaton, stb.)
c. Automatikusan elfogadásra kerül minden olyan eredmény, ami a DUV adatbázisban szerepel.
d. Egyedi elbírálás alapján elfogadásra kerül minden olyan eredmény, ami a DUV-ban ugyan nem szerepel, de hitelesített pályán, chipes időmérés mellett teljesült.
6. Egy adott világverseny egyedi kijelölési feltételeit a MASZ UB versenyről versenyre egyedileg határozza meg.

A Magyar Nemzeti Válogatott kijelölésének egyedi feltételei a 2014.június 21-22-én megrendezésre kerülő 24 H Ultrafutó VB-re

1. Kvalifikációs időszak: 2012.01.01.-2014.04.30.
2. Kvalifikációs versenyek: a. A kvalifikációs időszakban megrendezésre került, a DUV-ban szereplő 24 H versenyek b. A kvalifikációs időszakban megrendezésre került Ultrabalaton ultrafutó versenyek c. A kvalifikációs időszakban megrendezésre került egyéb, hitelesített pályán, chipes időméréssel rendezett 24 H versenyek, egyedi elbírálás alapján
3. A kvalifikációhoz szükséges szintek: a. A kvalifikációs keretbe történő felvételhez szükséges C szint: i. Férfiak: 200 km ii. Nők: 180 km
4. A Magyar Nemzeti Válogatott összeállítása: a. A kvalifikációs keretet a 2012.és 2013.évi eredmények alapján a MASZ UB 2014. 02.28-ig összeállítja. b. A kvalifikációs keretbe saját eredményeik dokumentálásával 2014. április 26-ig jelentkezhetnek a keretből kimaradt versenyzők. c. MASZ UB a versenyzők által megküldött dokumentált eredményekkel, illetve a 2014-es, még kvalifikációs időszakban elért eredményekkel bővíti a kvalifikációs keret névsorát. d. MASZ UB a kvalifikációs keret tagjaival legkésőbb 2014. április 30-ig egyeztet az indulási készségről. e. MASZ UB 2014. április 30-án kihirdeti a VB-n induló Magyar Nemzeti Válogatott végleges névsorát.
Minden egyéb feltétel az általános kijelölési szempontok szerint.

Forrás:Edzésonline

fb share