A pályacsúcstartó maratonista

Kiss Zoltán számára mai napig sokat jelent, hogy az első budapesti maraton győztese volt. A Csonti becenévre hallgató maratonista jelenleg már száz kilót nyom, de hobbi szinten továbbra is a sport tölti ki az életét: tájfutó versenyeket szervez.

- Miért neveztél az 1984-es Budapest Maratonra?

- Fizetett sportolóként hivatalból kellett elindulnom ezen a versenyen, de ha nem lett volna kötelező a részvétel, akkor is biztos ott lettem volna az első fővárosi maratonon. Inkább tájfutónak tartottam magam, mint atlétának, de ez a táv teljesen más világ. A részvételhez hozzátartozik az is, hogy előző évben magyar bajnokságot nyertem, így ezen a pályán kellett megvédenem a címet.

- Gondoltad volna, hogy pályacsúcsod 25 évvel később is érvényben lesz?

- Nehéz összehasonlítani a pályákat, még akkor is, ha ugyanabban a városban rendezik a versenyt. Rengeteget számít, hogy hány emelkedő, milyen kanyarok vannak benne, vagy éppen milyen az időjárás aznap. Sokáig ezért pályacsúcsnak hívták ezeket az időket, de ma már világcsúcsnak. Tehát bárhol, bármilyen pályán futod, érvényes lesz mindenhol. Büszke vagyok arra, hogy az első versenyen olyan időt sikerült futnom, amit a mai napig nem tudtak megdönteni.

- Emlékszel még a riválisaidra?

- Természetesen! Több remek futó is volt az akkori mezőnyben: Kőszegi Zoli, Szekeres János, Bauer Attila, Borka Gyula és az elsőszámú ellenfél, Kerékjártó István, aki tízezres magyar csúcstartó volt. A rajt után egy nagyjából húszfős élboly szakadt ki a mezőnyből, az első kört velük tettem meg (ezen a versenyen két 21 kilométeres kört kellett megtenniük a versenyzőknek), a másodikban azonban tudtam, robbantanom kell. Lassú futónak számítottam, a hajrában biztos leelőztek volna, ha együtt maradunk. Harminc után nagyobb sebességre kapcsoltam, és fokozatosan szakítottuk le Kerékjártóval a többieket, ő pedig 37-ig bírta. Sikerült egy 2-3 perces előnyre szert tennem, amit a célig megtartottam.

- Hivatásosként milyen nagyversenyeken fordultál még meg?

- A következő évben a Budapesti Félmaratonon indultam, és meg is nyertem, de több alkalommal nem neveztem egyik versenyre sem, ugyanis rengeteg külföldi meghívást kaptam akkoriban. Részt vettem többek között a New York-i, a londoni, a pekingi maratonon, Japánban kétszer is futottam, sőt Etiópiában én voltam az egyetlen fehér versenyző, aki végig bírta a 42 kilométeres távot. Jelenleg már csak hobbi szinten foglalkozom a futással, két gerincműtét után elsősorban tájfutó versenyek szervezésével foglalkozom.

fb share